Európai Unió

A határon átnyúló munkavállalás 2010/3

2010, július 13 - 06:20
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


A határtérség gazdasági és társadalmi erősítését kívánja elérni a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amely a 2007-2013-as költségvetési időszakban kerül végrehajtásra az Európai Területi Együttműködés célkitűzés keretében.

 

A jegyző a romániai közigazgatásban 2010/3

2010, július 13 - 06:16
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


Románia közigazgatási szempontból, közigazgatási adminisztratív területekre van felosztva, ezek megyék, városok és községek. Minden közigazgatási adminisztratív területnek kinevezet jegyzője van, így lehet említeni, hogy van megyei,városi és községi jegyző. A helyi önkormányzatokról szóló 2001.évi CCXV. törvény szerint minden jegyző, vezető köztisztviselő. Köztisztviselői státusát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1999. évi CXCIX. törvény határozza meg.

 

Nemzetközi szerződés az állampolgárok helyi közéletbe történő bevonásának erősítésére 2010/3

2010, július 13 - 06:13
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A Parlament 2010. február 22-i ülésnapján elfogadta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, Strasbourgban, 1985. október 15-én kelt egyezménynek a helyi közéletben való részvételről szóló kiegészítő jegyzőkönyve (továbbiakban: Jegyzőkönyv) kihirdetéséről szóló 2010. évi XXVI. törvényt. A Jegyzőkönyv aláírására az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzatokért felelős miniszterei utrecht-i konferenciája keretében 2009. november 16-án megrendezett ünnepélyes aláírási ceremónia adott alkalmat. A ceremónián Magyarország az Európa Tanács 12 tagállamával együtt élen járva, elsőként írta alá a Jegyzőkönyvet.

 

Személyek szabad mozgása 2010/2

2010, május 4 - 09:00
Évfolyam: XII. Lapszám: 2.

A szabad mozgás és letelepedés az uniós polgárok és családtagjaik alapvető joga, a belső piac és az európai versenyképesség egyik pillére.

 

Magyar közigazgatási szaktudás uniós berkekben 2010/1

2010, március 9 - 13:28
Évfolyam: XII. Lapszám: 1.

Paradoxnak tűnhet az olvasó számára cikkem címe. Mit is jelent a nemzeti szakértői speciális foglalkoztatási jogviszony? Miért előnyös e „kettős” jogállású köztisztviselők foglalkoztatása az uniós intézményekben? E kérdésekre igyekszik választ adni a szerző, aki maga is nemzeti szakértő: az Európai Bizottság Jog, Szabadság és Biztonság Főigazgatóságán a nagyléptékű információs rendszerek – úgymint a Schengeni Információs Rendszer és a Vízuminformációs Rendszer – jogi aspektusával foglalkozik.

 

Közigazgatás az EU-ban: európaizálódó térség 2010/1

2010, március 9 - 13:26
Évfolyam: XII. Lapszám: 1.

A magyar közigazgatás immár hatodik esztendeje tagja az Európai Uniónak, és vele együtt a határok nélküli Európai Közigazgatási Térnek. Bár maga a fogalom felbukkanása akár a Római Szerződésig visszavezethető, máig nem beszélhetünk egységes szemléletről.

 

Igenis, Elnök Úr! 2010/1

2010, március 9 - 13:23
Évfolyam: XII. Lapszám: 1.

Igen, igen, mi magyarok  elnökök leszünk. Így mindannyian Európát vezetjük, képviseljük teljes hat hónapig, 2011 első félévében.

 

Pécsről Brüsszelbe 2010/1

2010, március 9 - 13:21
Évfolyam: XII. Lapszám: 1.

Nem volt könnyű az EU-köztisztviselői karhoz vezető út Pécsről Brüsszelbe! 1994-ben, húsz évesen kerültem Franciaországba, ahol négy éven keresztül végeztem történelmi, majd politika-tudományi tanulmányokat franciául, teljesen önerőből, mindenféle ösztöndíj nélkül (de sok diákmunkával és rövid nyári szünetekkel...). Ezután 1998-tól Hollandiában, Hágában végeztem - ott már angol nyelven - európai uniós tanulmányokat, majd 1999-ben rövid időre hazakerültem Pécsre, ahol a város és megye által frissen létesített Európai Fejlesztési Irodában kezdtem dolgozni kezdő köztisztviselőként. Fél évvel később, egy hat hónapos brüsszeli szakmai gyakorlat az Európai Bizottság Regionális fejlesztési főigazgatóságán indított el az EU közszolgálat útján és 2001-tôl már az Európai Parlament (EP) egy - a fogyasztóvédelemre specializálódott - francia képviselőnőjénél dolgozhattam több, mint két évet személyi titkári beosztásban.

 

Csak pályázati támogatással lehet fejlődni 2009/6

2010, február 8 - 13:52
Évfolyam: XI. Lapszám: 6.

Sokorópátka község Győrtől 28 kilométere helyezkedik el. A lakosság száma 1126 fő. 2008. évben az összes bevételünk 174.318 ezer Ft volt. A helyi adó az önkormányzat bevételének 5,9 százalékát tette ki, ezért egyetlen lehetőségünk a fejlesztésre a pályázati pénzeszköz. Bevételeink közül legnagyobb mértékben a pályázati támogatások részaránya nőtt. 1993. évben a bevétel 1 %-a, 1996-ban 17 %-a, 2000-ben 40 %-a származott pályázatokból, 2010. évben közel 70 % lesz. A pályázati rendszer az évek során sokat változott. A támogatott feladatok köre látványosan bővült. Mindvégig nehéz volt eligazodni a pályázati rendszeren belül.

 

Lisszabon - Igen! Igen? 2009/6

2010, február 8 - 13:44
Évfolyam: XI. Lapszám: 6.

Írország a második nekifutásra elsöprő többséggel megszavazta a Lisszaboni szerződésről szóló referendumot 2009. október 2.-án.
A 67,1 százaléknyi igen és 32,9 százaléknyi nem mellett elfogadott szöveg alapján a tavalyi (53,4 nem 46,6 igen) kitapintható volt, hogy nagy volt a nyomás az ír szavazókon, nem csak Brüsszel, de a 27 tagország részéről is.
Ezzel nagyrészt elhárult a fő akadály a Lisszaboni szerződés ratifikációja elől.

 

Tartalom átvétel