| |
Kisújfalu egy 750 lelket számláló község az Érsekújvári járás párkányi körzetében. Színtiszta magyar ajkú lakosságát csak az első világháború után, az aradi földbirtokra telepített szlovákok színesítik, akik ma kb. 10%-át alkotják az összlakosságnak.
A második világháború után a lakosságcsere és kitelepítés következtében közel 200 kisújfalui lakost telepítettek Magyarországra, főleg Mezőfalvára és Budaörsre. Míg a Csehországba kényszermunkára vitt családok mind visszatértek szülőfalujukba, a Magyarországra kitelepítettek azonban nem. Közülük néhányan csak 1997-ben, a kitelepítés évfordulójára megrendezett 50 éves emlékünnepségre látogattak vissza szülőfalujukba. A helyi református templom „Úr asztalánál“ állva, - ahol megkereszteltettek, konfirmáltak és házassági esküt tettek - sokuk szemében a meghatódottság könnyei voltak láthatók azokban a percekben.
Ezen a Kisújfalu község által szervezett megemlékezésen, határozta el Budaörs Város Képviselő-testülete, hogy a felvidéki Kisújfaluval testvértelepülési szerződést ír alá. Erre 1997-es év december 10-én került sor Budaörsön. A polgármesterek által hitelesített oklevél kimondja, hogy „kifejezett kívánságunk, hogy mindkét település lakói szoros kapcsolatot alakítsanak ki, és ismételten találkozzanak egymással.“
Ezen kívánsága a nyilatkozat aláíróinak - 10 év távlatából úgy látjuk, - maradéktalanul teljesült. A két település szinte mindén intézménye, társadalmi szervezete valamilyen formában kapcsolatba került egymással az eltelt 10 év folyamán.
Először az oktatás és a kultúra területén vált láthatóvá és érezhetővé, hogy ez a kapcsolat valóban él. A kisújfalui iskola számára Budaörs Város Önkormányzata számítógépet ajándékozott, a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár rendszeresen könyvekkel ajándékozza meg azóta a községi könyvtárat, s folytatódott ez a mai napig a kisújfalui gyerekek gyermeknapi és a télapó ünnepségének Budaörs általi szervezésével. A kisújfalui falunapok rendezvényeinek is, ettől kezdve rendszeres szereplőivé és résztvevőivé váltak a budaörsi folklórcsoportok, néptáncegyüttesek, zenekarok, iskolák, sportegyesületek diákcsoportjai, a nyugdíjasok énekkara, a vöröskereszt munkatársai, az önkéntest tűzoltótestület és az öregfiúk focicsapata.
A különféle rendezvények jó alkalmat nyújtottak arra, hogy Budaörs és Kisújfalu képviselő-testületei is találkozzanak egymással, és így egymás életét és körülményeit a meghitt beszélgetésekből jobban megismerve, hasznos tanácsok, ötletek és számtalan konkrét segítségnyújtás is szülessen.
Így vált megvalósíthatóvá a budaörsi sváb „Heimatmuzeum“ mintájára a kisújfalui tájház. Ennek, a község számára oly fontos, nemzeti identitást megőrizni segítő létesítménynek a hivatalos megnyitójára 2004. augusztus 20-án került sor. A megnyitón a szlovák és a magyar kormány közigazgatási államtitkárai is részt vettek.
Mindkét település számára megtiszteltetés az is, hogy a közös rendezvények rendszeres látogatói között jelen vannak a Pozsonyi Magyar Konzulátus munkatársai is. A kisújfalusi tájház és környezet szépségét jelzi többek között az is, hogy már a megnyitót követően az ősz folyamán helyt adott a Magyarországi Tájház Szövetség konferenciájának. Megnyitása óta jóformán az összes falusi nyári rendezvény itt került megrendezésre. Az udvarban létesített szabadtéri színpadon évi rendszerességgel fellép a Budaörsi Játékszín, valamint koncertek, színielőadások kerülnek itt megrendezésre.
A két település kapcsolatának kedves színfoltja az is, hogy az elmúlt 10 év alatt a budaörsi Görög és a Szlovák Kisebbséggel is példamutató együttműködés alakult ki. A görög néptánccsoport már többször fellépett a falunapi rendezvényeinken, s a kisújfalusiak is rendszeres látogatói a budaörsi görög napoknak. Talán a kisebbségi lét megélése teszi azt, hogy ez a barátság az első pillanattól fogva olyan természetes és magától értetődő.
Az elmúlt 10 éve alatt mindkét oldalról sok ember került szoros kapcsolatba egymással, s tulajdonképpen ez volt az eredeti szándéka is az önkormányzatoknak – biztosítani a kölcsönös látogathatóságot akkor is, ha ez a nagypolitikának éppen nincs is ínyére. Most, hogy a határok eltűntek térségünkből, ez a gond eloszolni látszik, viszont az új lehetőségek új távlatokat nyithatnak meg a települések életében. Nagy a kihívás, mert a világ nem vár meg bennünket, résen kell lenni, a lehetőségeket kiaknázni mindkét fél fejlődésének, épülésének reményében.
Hogy az ilyen jellegű igyekezet és gondolkodás nem hiábavaló, jó példaként szolgál erre a közösen nyert Európaúniós Interreg pályázat – „Budaörs és Kisújfalu – a környezetvédelem új modellje“. E nyertes pályázat keretében a két település védett területei a lakosság figyelmének előterébe kerültek, megszólítva minden réteget és korosztályt, a legkisebbektől kezdődően a felnőttekig. Diákkonferenciák kerültek megrendezésre a természetvédelem témaköréből, és kölcsönös természetlátogatásokra is sor került. A pályázatnak köszönhetően elkészült a természetvédelmi kataszter mindkét településen, erről kiadványok kiállítások, ismertetők kerültek a nagyközönséghez ismertető brosúrákon, CD- keresztül.
E nyertes pályázat is arra sarkall, hogy a következőkben is mozgósítsuk tartalékainkat annak érdekében, hogy közös erőfeszítéssel létre tudjunk hozni olyan értékeket melyek mind a két település épülésére szolgálnak.
|
|