Együtt könnyebb 2001/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Együtt könnyebb 2001/5

III. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Papp Károly Fejér Megyei Rendőrfőkapitány



Az országban elsőként Fejér megyében kezdődött meg az ISO 9001-2000 alapú, szolgáltatásra vonatkozó minőségügyi rendszer rendőri szervezetben történő kiépítése.  A bűnmegelőzési irodák, a kistérségi fórumok a drog-elleni küzdelmet is segítik.

 

Fejér megye sokrétű iparának kialakulásában meghatározó szerepet játszott a térség közbiztonsága. A tőkebeáramlással egyidejűleg jelentkező vagyonosodás velejárója, a bűncselekmények számának növekedése, a bűncselekmények felderítése, a közbiztonság fenntartása komoly anyagi és tárgyi feltételrendszert igényel. Az önkormányzatok felismerték, hogy a közbiztonság jobbítása a térség további fejlődését, a multinacionális cégek települési kedvét, ezáltal az itt élők komfortérzetének javítását garantálja, így mind erkölcsi, mind anyagi téren a rendőrséggel való szoros együttműködésre törekednek. A felvilágosító, preventatív tevékenység társadalmi kiszélesítése is fontos hangsúlyt kapott az elmúlt években. Megyei jogú városaink önkormányzataival együttműködve közös bűnmegelőzési irodák jöttek létre, erősítve a rendőri szervek szolgáltató jellegét. Bár vannak még lefedetlen területek.
Korunk nagy rákfenéje a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítése, de főként megelőzése fokozottabb társadalmi összefogást igényel. Az eddig tett erőfeszítések ellenére ez a bűncselekményi kategória százalékosan erősen felívelő tendenciát mutat. Kedvező fogadtatásra talált a megyei közgyűlés elé terjesztett azon áprilisi javaslatunk miszerint a probléma kezelésére helyi szintű egyeztető fórum létrehozását tartjuk szükségesnek. A felállítandó szakértői team képezi majd azt a szellemi magot, aminek eredményeként várható a droggal kapcsolatos bűnözés kezelhető korlátok közé szoríthatósága. Ez év júniusában Székesfehérvárott megrendezett drog-vándorkiállítással egyidőben önkormányzati segítséggel finanszírozott prevenciós kiadvánnyal állt elő a főkapitányság, ami a hathatós anyagi támogatásnak köszönhetően a megye valamennyi általános és középiskolásán keresztül – a felsőoktatásban részesülők mellett – eljut a háztartásokba, a szülőkhöz is.

A megye önkormányzati és rendőri vezetői a jogszabályokba foglalt kötelezettségeken túl, gyakorta szorgalmazzák az úgynevezett kistérségi fórumok szervezését. Megismerve egymás korlátait és lehetőségeit, remek alkalom nyílik a problémák feltárására, konkrét feladatok meghatározására. Rendőrkapitányság vezetőjének váltásakor nem csak a kapitányság székhelyi önkormányzathoz, hanem az illetékességi területhez tartozó települések vezető testületéhez is eljutott véleményezésre a kapitányságvezető személyére tett javaslat, ami örömünkre kedvező visszhangra talált. Jogos igény a kisebb települések részéről a helyi körzeti megbízotti szolgálat biztosítása, aminek megszervezését nagyban könnyítené, ha lehetőség lenne több szolgálati lakás igénybevételére.

Fontos a rendőrség számára az önkormányzatok anyagi támogatása. De legalább ilyen fontos az azonos szemlélet kialakítása, az együttgondolkodás és a véleménycserék platformjának megteremtése, az információáramlás és a visszacsatolás lehetőségének biztosítása. A közös problémákra közösen keressük a megoldásokat! Gazdaságilag jól kalkulálható, hogy a közbiztonságba fektetett anyagi eszköz megtérül. Növekszik a lakosság száma, munkahelyek létesülnek, amiből származó adóbevételek visszaforgathatók. Köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak erkölcsi és anyagi támogatásukért, hisz együtt sokkal könnyebb.

Keretbe:
Önkormányzat Felajánlott támogatás 2001. I. félévében, ezer Ft-ban A támogatás célja
FM Közgyűlése 12.500 Ingatlan vásárlás
Székesfehérvár 12.500 Ingatlan vásárlás
Dunaújváros 55.164 Beépítetlen ingatlan
Lepsény     138 Üzemanyag vásárlás, telefonköltség
Mór   1 .118 Jutalom, többletszolgálat
Velence      330 Többletszolgálat
Sárbogárd       40 Sportszer

Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvány számláján keresztül a Székesfehérvári Rendőrkapitányság részére Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzatától további 7.856.360,-Ft került átutalásra. Az összeget főként többletszolgálat elrendelésére és 11 gépjármű gázüzeművé történő átalakítására használtuk.        

A Sárbogárdi Vagyonvédelmi Alapítvány számláján keresztül Cece 50, Alap 10, Sárbogárd 180, Sárkeresztúr önkormányzata 10.000,-Ft-ot utalt célzottan a Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területére.
Papp Károly

Papp Károly r.ezredes

Szombathelyen született, 41 éves, nős, egy gyermeke van.
Iskolái:
• Kossuth Lajos Katonai Főiskola
• Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Szak és Vezetőképző
Beosztások:
• 2000. október 1-jétől FM RFK főkapitánya
• 1997-2000 Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, Közrendvédelmi Osztályvezető
• 1994-1997 Szombathelyen Közrendvédelmi Osztályvezető
• 1990-1993 Soproni Rendőrkapitányságon nyomozó
• 1983-1990 Határőrség Soproni Egysége

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu