A Jegyző asszony

– Lehet-e három és fél évtizedes közigazgatási munkáról röviden szólni?

Igen nehéz. A „száraz” életrajzi adatok csak utalást jelentenek életem egy-egy állomására.
Utólag azt mondom, mégsem bántam meg semmit! A „kényszer” vitt egyetem után a közigazgatásba dolgozni. Egy keresetből, három gyermeket taníttatni csak nehezen tudtak a szüleim. Munkába állásomtól édesanyám azon jó tanácsa végigkísért pályámon, hogy „kislányom, bármit csinálsz az életben, ne légy „szürke”, próbálj meg mindent az átlagosnál jobb színvonalon csinálni, tisztességesen! Lehet, hogy ezért sok „orrbaverés” ér az életben, de hidd el, hosszú távon csak ez a kifizetődő!”

Szeretem az embereket, az első évtizedben talán megtanultam a szakmát, a toleranciát, a közszolgálat iránti alázatot. Rájöttem, ez nem csak szakma, ezt lehet, és úgy kell csinálni, mint egy hivatást. Ehhez elengedhetetlen az állandó önképzés is, hiszen a jog az egyik legváltozóbb terület! Egy éve pl. elvégeztem egy EU-s felkészítő tréninget, annak ellenére, hogy én már feltehetően nem leszek „aktív” köztisztviselő az EU tag Magyarországon.

– Jogalkalmazónak lenni soha nem volt könnyű és hálás szerep a közigazgatásban. Soha nem akarta otthagyni és a jogászi munka más területén kipróbálni szaktudását?

Életem néhány „fordulópontján”, nehéz szakaszaiban eljátszottam a gondolattal, nem kellene-e hátat fordítani a közigazgatásnak, és pl. ügyvédként vagy közjegyzőként újat kezdeni, de végül is maradtam.
A munkám során engem ért kudarcoknál, csalódásoknál több volt a sikerélményem, ami a pályán tartott. Komolyan vettem mindvégig azt a szakmai hitvallásom, miszerint „a jog nem a politika szolgálója, hanem annak korlátja”, és emiatt elég sok konfliktusom támadt. Ezt mindig feledtette velem azon ügyfél egyszerű „köszönöm”-je, aki ügyének gyors vagy emberséges, a megoldást kereső elintézését, néha csak az emberi együttérzést vagy a vigasztaló hangot megköszönte. Jóleső és marasztaló érzés volt, hogy sok kollégával együtt tanultuk az új feladatokat (pl. önkormányzatiság, népszámlálás, választások és népszavazás, mi a főjegyző feladata, hogy működhet jól egy képviselő-testület a többpárti demokráciában, stb.), de az is, hogy sok kollégával sikerült a közigazgatás szépségét is megismertetnem. Számomra elismerés volt, hogy kikérték véleményem szakmai feletteseim, közvetlen és távolabbi kollégáim. Az igazi elismerés az, amikor egy pályaszakasz után úgy köszönnek el a kollégák – és tudom, hogy őszintén! – „jó volt együtt dolgozni Veled, sokat tanultunk, büszkék vagyunk rá, hogy a munkatársaid lehettünk.” Ez mindenért kárpótol!

– Tudjuk, Ön volt a megyei főjegyzők egyike, aki az 1998. évi önkormányzati választásokat követően válaszút elé ért, nehéz döntés elé került közel 20 évi elsőszámú szakmai vezetői múlt után. Mi volt a konfliktus forrása?
 
Városi, majd megyei VB titkárként, a rendszerváltást követően pedig megyei főjegyzőként mindig is szakmai, apparátusi vezetőnek tartottam magam. Igyekeztem szakember kollégáimmal együtt a jogszerű, jó színvonalú szakmai munkavégzésre koncentrálni, fegyelmezett köztisztviselőként, de az elveimet nem feladva. Rendkívül sajnálom, hogy a szakmai munka is „túlpolitizálttá” vált, így különösen a tiszta pártlistákról összeálló megyei közgyűlések környezetében.
Miután – mint munkáltatói jogkört gyakorló apparátusi vezetővel szemben – elvárásként fogalmazódott meg egyfajta politikai indíttatású személycsere igény, ez nem fért össze emberi és szakmai lelkiismeretemmel, elveimmel. Ezért nekem kellett „hátralépnem”. Ennek ellenére Sütő András íróval mélyen egyetértve ma is hiszem és vallom, hogy „önmagát becsüli minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődik.” Ezt mindenkinek figyelmébe ajánlom.
Akkor mentem korengedménnyel csökkentett, előrehozott nyugdíjba, 53 évesen, 34 év tisztességes közszolgálat után havi 33.500 Ft-al. A munkámat pedig nagyon szerettem és talán nem is eredménytelenül végeztem!
Lelkemre „gyógyír” volt, hogy két hét után már felkértek a megye egyik városából, pályázzak a megüresedett jegyzői helyre. Ehelyett úgy érezve, talán a helyi politikától is távolodni célszerű – akkor fél évre a közigazgatás oktatását vállaltam fel az egyetemen. Mint gyakorló közigazgatási szakembernek hiányzott azonban „az élet sűrűje”, az emberközeliség, így Kazincbarcika város – ami csak 20 km Miskolchoz, ahol élek – jegyzői felkérése már szakmai kihívást jelentett számomra.
1996-ban – férjem súlyos betegség miatti hirtelen halála után – is a munka és az igaz barátok segítettek a „talpon maradásban.” Ezt történt velem 1999-ben is. A város jegyzőjeként értelmes – és talán hasznos – munkát végzek.
Úgy gondolom, emberként és szakemberként hamar elfogadtak, befogadtak. Megbecsülnek, talán megszerettek és azt a közigazgatási operatív „aprómunkát” végzem, amit ma is szeretek.
Úgy gondolom, ez szép befejezése lehet közel négy évtizedes szakmai közigazgatási munkámnak.

– Befejezésül: a szakma szeretetén kívül mi adott még erőt a pályán maradáshoz, az önmaga által felállított emberi tartás és elvek megőrzéséhez?

A már elmondottakon kívül – mindenek előtt – nagyon fontos egy harmonikus családi háttér. Sajnos az igazi társ hiányában ma már nekem ezt a 86 éves édesapám, a lányunk és a két kis leányunokám jelenti.
Elengedhetetlen egyfajta hittel telt „munkamánia”.
Végül egy általam megszívlelt – másnak is ajánlott – életem és pályám során mindvégig szem előtt tartott jó tanács követése, amit Goethe fogalmazott meg:

„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”

– 1946. március 21-én születtem Debrecenben.

– 1957-1975-ig Hajdúszoboszlón éltem, ott érettségiztem.

– 1968-ban a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem meg diplomámat „summa cum laude” minősítéssel.

– Miután csak tanácsi ösztöndíjjal tudtam tanulni, így 1968. augusztus 1-jétől az ösztöndíjat adó Hajdúszoboszlói Városi Tanácson kezdtem el dolgozni. Itt gyámügyi, lakásügyi ügyintéző, majd igazgatási osztályvezető voltam 1975. február 28-ig.

– Családi körülményeimben bekövetkezett változás – első házasságom felbomlása – miatt kerültem át (a közigazgatási szakma hívó szavára) 1975. március 1-jétől a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB. Igazgatási Osztályára dolgozni, ahol megyei gyámügyes és egyben osztályvezető helyettes lettem. Szép 3 évet töltöttem itt.

„Jó iskola” volt az első 10 év I. és II. fokon. Közben észrevétlenül megtanultam és megszerettem a közigazgatást!

– 1978. március 1-jétől kerültem – újabb házasságkötésem miatt – Miskolcra, ahol előbb az I. kerületben, majd az összevont I. fokú hivatalnál 1982. július 1-jéig ismételten igazgatási osztályvezetőként dolgoztam.

– 1978-ban jogi szakvizsgát tettem, ami alapján később jogtanácsosi bejegyzésem is kértem.

– 1982-1987-ig Miskolc megyei Jogú város VB titkáraként, majd – újabb hívó szóra – 1987. július 1-jétől 1991. február 28-ig a B.A.Z. Megyei Tanács VB titkáraként dolgoztam tovább.

– 1991. március 1-jétől pályázat alapján lettem a B.A.Z. Megyei Önkormányzat főjegyzője. E szép és „kihívásokkal” teli új szakmát egészen 1998. december 30-ig „műveltem”, eddig hagyták.

– 1999. január 1-jétől (nem egészen önszántamból) 2 év korengedménnyel csökkentett, előrehozott nyugdíjba vonultam, de tudtam, és reméltem, hogy így nem fejeződhet be a közigazgatási munkám!

– A szakma többirányú ismételt hívó szava után 1999. júniusából (a máig meg nem bánt választásom után) Kazincbarcika Város Önkormányzatának jegyzője lettem.
 

– Több mint három évtizedes közigazgatási szakmai munkám elismeréseként többször megtiszteltek a „Tanács Kiváló Dolgozója” kitüntetéssel, de büszke vagyok a „Munka Érdemrend” Ezüst fokozatára és az 1996-ban, a Köztársasági Elnök Úrtól 50 évesen átvett (és akkor már közel három évtizedes közigazgatási szakmai munkámat elismerő) „A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztje” állami kitüntetésre  is.

– Alapító tagja vagyok a Városi Jegyzők Egyesületének, és számomra természetes volt, hogy a Magyar Közigazgatási Kamarának, valamint a Jegyzők Országos Szövetségének is – mint szakmai és érdekvédelmi szerveknek – tagja legyek.

– Nem csak „művelem”, de oktatom is a közigazgatást. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az indulástól óraadó, szemináriumvezető voltam, több mint egy évtizede államvizsga bizottsági elnökként is dolgozom. Közigazgatási jogból ma is tartok előadást a joghallgatóknak (pl. önkormányzati törvény, közszolgálati jog, gyermek- és ifjúságvédelem).