Szigetvár 11.500 fő lakosságú kisváros, amely többnyire halmozottan hátrányos helyzetű, aprófalvas településszerkezetű térség központja. A térségben mindössze két község lakosságszáma éri el az 1000 főt, és a kötelező alapellátási feladatokon kívül mást nem tud felvállalni. A térség évek óta 20% körüli munkanélküliséggel küzd, amelyet az alapvető infrastruktúra és a szakképzett munkaerő hiánya alapvetően befolyásol. Így fokozott teher hárul a térségközpontra.

A rendszerváltás a községek teljes önállósodásához vezetett, ami alapvetően szerencsés, hiszen ez a demokratikus önkormányzati igazgatás kialakulásának alapja. Amit viszont gondnak látok 10 év eltelte után, hogy a községek nem csak önállósodtak, hanem magukra is maradtak. Egy ilyen léptékű közigazgatási reform helyi végrehajtásához nem volt vezérfonaluk, nem volt elég szakképzett közigazgatási szakemberük, az önkormányzatok a hirtelen jött szabadságukkal, döntési felelősséggel nehezen tudtak mit kezdeni, a valódi önállósághoz pedig nem voltak megfelelő anyagi eszközeik.
Az az elképzelés, amelyet az önkormányzati törvény alapelvéből vezettek le, nevezetesen, hogy minden település, nagyságától és teljesítőképességétől függetlenül megkapott minden hatáskört 10 év eltelte után bebizonyította, hogy több tekintetben reformra szorul.
Intézményfenntartás
A térségközponti szerep legmarkánsabban talán nem is az igazgatás terén domborodik ki, hanem elsősorban az intézményfenntartás és a szolgáltatások terén, amely az igazi gondokat jelentik ma az önkormányzatok számára. Szigetvár szempontjából a legellentmondásosabb helyzettel az egészségügyi intézmények fenntartása terén kell szembenézni. Az igaz, hogy ezen intézmények működtetése nem önkormányzati feladat, azonban kisvárosi léptékű kórház, rendelőintézet megtartása jogos települési igény. Esetünkben azonban még jóval a rendszerváltás előtt egy 634 ágyas regionális feladatokat is ellátó kórházat kaptunk, amelyet „hadikórházként” terveztek és építettek úgy, hogy szükség esetén azonnal bővíteni lehessen a kapacitást. Ma ezt a túltervezésből, átalakíthatatlanságból, kihasználatlanságból eredő helyzetet az OEP finanszírozás nem értékeli. A betegek 83%-a nem helyi, mégis az a fura helyzet áll elő a jelenlegi szabályozással, hogy a nem megfelelő OEP finanszírozás miatt a kórház működéséért az önkormányzatnak kellene készfizető kezességet vállalnia. Ez nonszensz, hiszen a finanszírozásra az önkormányzatnak semmi ráhatása nincs, mégis könnyen lehet, hogy ez fogja a vesztét okozni. Tudom, kézenfekvő a kérdés erre is: miért nem adtuk át a megyének, hiszen volt rá lehetőség? Tényleg volt, az önkormányzat – megalakulását követő 6 hónapon belül – dönthetett volna úgy, hogy leadja a megyei közgyűlésnek, akinek kötelessége lett volna átvenni. Igen ám, de: az évek alatt a nem megfelelő finanszírozásból képződött adósság átvételéről nem szól a jogi szabályozás. Ebből pedig 200 millió Ft-ot meghaladó állomány gyűlt össze úgy, hogy önkormányzati biztos kirendelése is szükségessé vált. Ha a 200 milliós adósság a városé marad, reménytelen helyzet áll elő. Ha marad a kórház és van az önkormányzatnak beleszólása az adósságkezelésbe, legalább a szép halál reménye megmarad … Ennek kapcsán a másik dilemma: mennyivel lenne jobb a helyzet, ha az ÖNHIKI-re pályázó megyének adnánk át, amelyik a saját intézményei fenntartásával sem boldogul? Akkor mitől lenne több pénz a működtetésre, ha a megyéhez kerülne? További kérdés: miért csak a választást követő 6 hónapon belül kötelező átvenni a megyei önkormányzatnak, később miért nem adhatja át az önkormányzat? Egy újonnan választott önkormányzat számára a választást követő 1-2 hónapban saját szervezetének kialakítása és működésbe hozatala a legfontosabb, a választási rendszerünkből adódóan pedig azonnal a következő évi költségvetés előkészítése is feladatként jelentkezik. Nagyon nehéz 6 hónap alatt megalapozottan dönteni ilyen helyi, stratégiai kérdésben. A finanszírozó OEP felelősségét miért nem nézi senki, ez miért nem előzi meg az önkormányzat felelősségét?
Hosszas polemizálásom talán érthető akkor, ha közreadom azt is, hogy a város gazdálkodásának biztonságát alapvetően a kórház fenntartása veszélyezteti, és sehonnan, semmi remény nem látszik arra nézve, hogy gondjainkon enyhítenének. Azon a gondon, amelynek okozói nem mi voltunk!
Térségi egyéb feladatok.
Azt hiszem, mindenki elfogadja, hogy egy város igazán akkor város, ha lakóinak és szűkebb környezetének is városias szintű kiszolgálást, ellátást tud biztosítani. Nem tarthatja senki túlzónak, ha egy gimnáziumot, egy szakmunkásképzőt, egy kollégiumot, egy személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményt és fogorvosokat működtet egy város. Csakhogy itt is szembekerülünk egy olyan problémával, amelyről már 1992-ben tettem említést, és azóta is több helyen eredménytelenül szóvá tettem. Ez pedig a térségi feladatokat ellátó intézményeket fenntartó települések kiegészítő normatívájának kérdése.
Azon nem lehet vitatkozni, hogy ezen intézményeknek van normatív finanszírozásuk. Viszont azon sem, hogy a normatíva a működtetési, fenntartási költségeknek csak mintegy 70-75%-át fedezi. A különbözetet a fenntartó önkormányzatnak kell saját bevételeiből állnia. Ez a mi városunk esetében az elmúlt évek tapasztalati adatai alapján 150 millió Ft/év nagyságrendet jelentett. Ez azért gond, mert a gimnáziumi tanulók 50%-a, a szakmunkásképző diákjainak 60-65%-a, a gondozási központ ápoltjainak 50%-a, a kollégium lakóinak – logikusan – 100%-a, a fogorvosok pácienseinek 60-65%-a nem helyi lakos! Ettől kezdve már csak pusztán matematika annak kiszámítása, hogy mennyit kénytelen áldozni saját bevételeiből a város a térségre. Ez nem lenne áldozat, ha a leírtak nem nyomasztanának bennünket, ha a város már nem élte volna fel tartalékait, és főleg akkor nem, ha a térség be tudna segíteni a fenntartási költségekbe. Csakhogy ott is 20% fölötti a munkanélküliség és óriási a ledolgozandó hátrány.
Félek, hogy itt sincs sok remény.
Egyetlen dolog viszont kicsit zavar. Hazánkban még mindig nem tudunk sorolni, fontossági sorrendet állítani. Amíg olyan fontos feladatokat, mint az egészségügy, az oktatás, a szociális gondoskodás, nem tudunk az ország minden polgára számára alanyi jogon azonos minőségben elérhetővé tenni, és a nem kötelező feladatokra milliárdok jutnak, addig az elosztással komoly gondok vannak. A reform elkerülhetetlen.

Dr. Aracsi József
1949-ben született. 1970-től dolgozik a közigazgatásban – előadó, csoportvezető, földhivatali vezető, vb. titkár, 1990-től Szigetvár város jegyzője, 2000-től városi jegyzőként ellátja Csertő község jegyzői feladatait is.
A jogtudományi egyetemet 1980-ban végezte el. Felesége könyvelő, két fia a Vám- és Pénzügyőrségnél dolgozik.