Azon kevesek közé tartozom, aki a rendszerváltás óta körjegyzőként azonos helyen dolgozom, ott, ahol már VB titkárként is eltöltöttem némi időt. A közigazgatásban aligha van szebb és nehezebb feladat, mint a jegyzői, körjegyzői. Mégis ha megkérdeznék, hogy újra kezdeném-e, habozás nélkül igent mondanék.

Örülök, hogy Gyöngyösfalu, Kőszegpaty, Lukácsháza, Nemescsó és Pusztacsó községek által alapított körjegyzőség körjegyzője lehetek. Rögös út áll mögöttünk a rendszerváltás óta és előttünk is, mert megállni nem lehet, meg kell felelni nap, mint nap az új kihívásoknak.
Néha úgy éreztem magam, mintha egy ötágú libikóka közepén állva töltenék be kiegyensúlyozó szerepet az öt – szerencsére együttműködési szándékkal megáldott – önkormányzat között. Az érdekek, ha egy irányba is mutatnak, nem azonosak. Legyen az a rendszerváltás utáni vagyonmegosztás, intézményfenntartás, vagy közös beruházás. A közös célok megvalósítása iránti kompromisszumokban nagy szerepe van a szakmai érveken álló elfogulatlan jegyzőnek. Bizony voltak néha méltatlan ütközések is.
Őszintén remélem, van némi szerepem abban, hogy az öt önkormányzat, amiben lehet társult, együttműködött. Közös fenntartásúak az intézmények, a fejlesztések nagy része együttműködésben valósult meg (ivóvíz, gáz, szennyvízgyűjtő hálózat, szélessávú internet stb.). Tudtak önkormányzataink lemondani és egymásért közös erővel fellépni. Talán ezért sem volt annyira egyértelműen természetes a többcélú társuláshoz való csatlakozás. Néhányan azt érezték, hogy jól megvagyunk mi a társulás kevesebb önkormányzatot összefogó szintjén. Egyesek féltek is, mindenekelőtt a város túlhatalmától, a kistelepülési hátrányok növekedésétől. Ezeknél, a képviselőknél a többletforrás volt a meggyőző erő!
A nagyobb fejlesztések önmagukban is sok-sok emléket jelentenek.
E sorok írása közben eszembe jutott az a 70-en túli bácsi, aki 1990-ben vízi közmű társulat szervezése során felállt az egyik fórumon és kijelentette, hogy a kútvíz jó volt neki, apjának és nagyapjának is, jó lesz az unokájának is. Eközben a csecsemőknek már jó ideje úgy hordattuk a vizet, az italbolt vízmintáját pedig úgy minősítették, hogy „mosogatásra még alkalmas”. Szerencsére a józanész (és a meggyőzés) győzött!
Az elmúlt 18 évben óriásit változott településeink arculata. Évről-évre újabb fejlesztések, felújítások tették élhetőbbé községeinket annak ellenére, hogy természetes településfejlesztő tényezőkkel nem, vagy alig rendelkeznek. Ehhez sokszor kellett a lakosságnak közvetlen anyagi áldozatot is hozni.
A jegyző jó hivatal nélkül elveszett ember. E téren is vannak gondok. Kezdem ott, hogy a hivatalban mindig sok a létszám – amíg távolról, opponensi szerepből nézik. Vajon, amikor feladatot kell ellátni, elég? Voltak szakmai kísérletek az optimális létszámok modellezésére. Lehet kritizálni ezek pontosságát, de azt aligha, hogy a rendszernek tökéletesen kell működni a fele létszámmal. Mit látunk? Az ügyszám növekszik, a feladatok bonyolultabbak, a követelmények nőnek. Egy határig segít a felkészültség, a technika és az adott határon túl? Meddig lehet el nem számolt túlmunka a beosztott köztisztviselőnél, és meddig segít a ki nem vett szabadság és a szabadidő helyetti munka a jegyzőn. Legalább ott kellene változtatni, ahol lehet. Biztos, hogy kell nekünk háromféle értékelés, három különböző időpontban? (Minősítés, teljesítményértékelés, szakmai munkaértékelés) Főleg ha elhisszük, hogy egy kis létszámú hivatalban mindenki – nemcsak a jegyző – pontosan tudja kinek mennyit ér a munkája. Kell kitekintő tábla a költségvetés mellé, amivel köszönőviszonyban nem volt még soha a valóság? Kell annyi statisztika, amennyit készítünk, főleg olyan, amit az amúgy is jelentéskészítésre kötelezett szolgáltatók adatai alapján készítünk? Mindannyian tudjuk, hogy lehetne folytatni a sort hosszan!
A helyi önkormányzati rendeleteknek is van egy sajátos vetülete – úgy gondolom, nem csak nálunk. Természetesen a rendelet-tervezetek előkészítése során – amilyen mértékben lehet – azonos javaslatot teszünk. Ennek ellenére nincs az öt önkormányzat közül kettőnek – noha a tervezetek azonosak voltak – azonos lakástámogatási rendelete. És ez a jellemző, hogy hasonló, de mégis mindig egy kicsit más. Ez bizony a jogalkalmazóktól, illetve a döntés-előkészítőktől nagy odafigyelést kíván.
És ha valamiben még szerencsésnek mondhatom magam az az, hogy olyan munkatársaim vannak, akik tudnak és akarnak jól, pontosan és eredményesen dolgozni és ezért tudunk megfelelni az elvárásoknak. Talán még egy szubjektív, de körjegyzőségek tekintetében számomra nagyon fontosat szabad legyen leírni. Emlékeznek a „Melyiket a kilenc közül” című mesére. Nos, aki körjegyzőségen vállal szolgálatot, annak számára éppen olyan egyforma kell, legyen minden önkormányzat, mint a mesében az édesapának a gyermekei.
Holnap újra megyek dolgozni, valami megoldódik és születik új cél, új feladat. Az élet megy tovább örömeivel, gondjaival!