Mi is, ki is a jegyző? A válaszok sokrétűek, így például: tisztség, funkció, állás, szakmai vezető, köztisztviselő, a polgármesteri hivatal szakszerű működésének biztosítója, a nemzet napszámosa, szervezeti menedzser, stb.

Valamilyen összefüggésben talán mindegyik válasz igaz, de úgy gondolom a valósághoz ezen meghatározások szintézise áll legközelebb.
Rég túlhaladott az a tanácsrendszerbeli a vb. titkárához kötődő elvárás, hogy a jegyző egyszerűen a „törvényesség őre”. Ennél jóval több a jegyző feladata. A jól felfogott jegyzői szerepkör az önkormányzat működési területén a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásának szervezése. Ennek rendelődik alá minden más „részelvárás”: a testületek működésének biztosítása, a hatósági munka, stb.
Határozottan állítom, hogy a megyei főjegyzők mindegyikének ez a szerepfelfogás érvényesül mindennapi munkájában. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy milyen illetve milyenné vált az a jogi – társadalmi környezet, amelyek közepette a megyei önkormányzat, illetve az által kinevezett főjegyző végezheti feladatát.
Csupán néhány olyan momentumot szeretnék felemlíteni, amely jelzi, hogyan üresedik ki folyamatosan a megyei önkormányzat mozgástere a lakossági közszolgáltatások szervezése területén, vált, válik egyre többszereplőssé e felelősség, amely végül is ennek feloldódásához vezet(het).
A hatályos jogszabályok fenntartják az egészségügyi intézményeket fenntartók ellátási felelősségét, miközben az ehhez szükséges feltételekkel egyre kevésbé rendelkeznek. A kórházak működésének állami finanszírozásából a fenntartók teljesen ki vannak zárva; a pénzügyi szabályozórendszer úgy lett kialakítva, hogy az intézményfenntartók csak pályázat útján elnyerhető állami forrásokból képesek a legszükségesebb fejlesztéseket elvégezni, államilag kerül meghatározásra a kórházak finanszírozott ágyszáma, s ezáltal azok struktúrája. Az intézményfenntartói jogkör lényegében csak az intézmény vezetőjének kinevezésére, s arra korlátozódik, hogy a kórház pénzügyi hiányát rendezze, amennyiben azt tudja.
Az oktatási igazgatásban folyamatában előállt egyfajta dezorganizáltság. A kezdeti megyei szervezői szerepkör (megyei közoktatás-fejlesztési terv, hatósági jogkör) egyre gyöngül. Az irányítás egyre inkább többszereplőssé válik (regionális dekoncentrált szerv, közoktatási közalapítvány, kistérségi organizáció, regionális fejlesztési és képzési bizottság) miközben az  szinte kizárólagosan fiskális kérdéssé zsugorodik össze.
Az időskorúakról, a fogyatékkal élőkről a veszélyeztetett fiatalokról való intézményi gondoskodás körében az állami szakmai és pénzügyi feltételrendszer egyre megoldhatatlanabb feladat elé állítja a megyéket. Az ágazati elvárások és a hozzájuk rendelt pénzügyi feltételrendszer köszönő viszonyban sem áll egymással.
A művészeti, közgyűjteményi, közművelődési közszolgáltatások szervezése terén a megyék megoldhatatlan helyzetben vannak. Közel egy évtizede az ilyen célú állami normatív finanszírozás változatlan, miközben a megyei önkormányzatok az elmúlt két évben jelentős forráskivonást voltak kénytelen elszenvedni. Vas megyében a megyei önkormányzat nem is volna képes ellátni e téren a kötelező feladatait, amennyiben a tizenegyből hét ilyen típusú intézményét 1996. óta nem sikerült volna – országosan is példamutató módon – közös fenntartásban működtetni a megyeszékhely megyei jogú városával.
A megyék feladat- és hatásköre kiürítésére irányuló kormányzati törekvések közt említem meg a megyei területfejlesztési tanácsok elsorvasztását, a kezdetben kötelező feladatként előírt megyei területi információs rendszer működtetésének önkéntessé tételét, egyedülálló módon a megyei területrendezési terv megalkotásának előzetes miniszteri egyetértéshez való kötését, az illetékügyi hatáskör elvonását, stb.
Néhány példával csupán érzékeltetni kívántam azt, hogy a főjegyzők a megye lakossága közszolgáltatásokkal való ellátásáról való gondoskodás körében milyen körülmények közt végzik munkájukat. Ez alapvetően visszavezethető arra, hogy a megyék 1994 óta nem váltak valóságos területi önkormányzatokká. Sőt még az akkor dekralált területi önkormányzati szerepkörük is egyre inkább veszít súlyából, a koordinációs jogkörök mennyisége, illetve hiánya a pénzügyi szorítások, s az azzal párhuzamosan lépten-nyomon tetten érhető „lopakodó államosítás” illetve a kistérségi organizáció favorizálása közepette.
Elengedhetetlen a közszolgáltatások szervezése körében a feladatok és azzal egyenértékűen a felelősségi viszonyok újragondolása, pontosítása állam és önkormányzatok, s az egyes önkormányzati szintek között. E munka részeként szükségesnek tűnik az önkormányzati feladatok és a pénzügyi lehetőségek közt megbomlott összhang megteremtése akár azon az áron is, hogy az ellátandó feladatok mennyisége, minősége is csökkentésre kerüljön végső esetben.
Csakis rendezett viszonyok közepette várható el a jegyzőktől felelősségteljes munka, a köztisztviselői esküben tett vállalás teljesítése: a kinevező képviselőtestület választó lakosság jó színvonalú szolgálata.
ÖNÉLETRAJZ
1949. március 24-én Szombathelyen született. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen, jogi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte. 1973. március 1. napjától a Vas Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága különböző szakigazgatási szerveinél volt ügyintéző, csoportvezető, osztályvezető.
Ismeretei további gyarapítása érdekében a munka mellett is folytatta tanulmányait, 1980-ban a Közgazdaságtudományi Egyetem Ipari Karán szerzett okleveles közgazdász képesítést.
1991. január 18. napjától tölti be a Vas Megyei Önkormányzatnál a főjegyzői munkakört.
Két lánygyermeke jogi végzettségű állami köztisztviselőként dolgozik Szombathelyen.