A Jegyző és Közigazgatás  2009. november-decemberi, 10. éves jubileumi számában „A (jegyző) szakma leépülése” címmel látleletet készítettem. Ebben az eltelt évtizedet egyre hanyatló időszaknak minősítettem, amelyben a közigazgatási szakma a kormányzat által generáltan leépült, elvesztett minden úgymond „privilégiumot” is: 13. havi, illetve címzetes főjegyzői juttatás, stb. Rögzítettem: „nem számíthatunk parlamenti támogató lobbyra, a jegyzők – köztisztviselők feleslegesnek minősített koloncai a társadalomnak, az ostor rájuk sújt legkönnyebben”. Írásom a választások előtt született, végén a mindenkit foglalkoztató kérdéssel: „majd meglátjuk, hogyan döntenek – rólunk is – a választók”.

Döntöttek. Az új kormánytól megkaptuk az indokolás nélküli „rapid” felmentési lehetőséget, valamint ehhez a törvény szerinti juttatásokat elvonó, visszamenőleges hatályú 98%-os adót. (Nem hallottam magyarázatot arra, hogy a polgármesterek, jegyzők esetében miért lett csak 2 millió forint az adómentes összeg, amely a dolgozóknál 3,5 millió forint.) Most az alkotmányozás zajlik, az „Alaptörvény”-t követően pedig jönnek, a valljuk be általunk is régen óhajtott közigazgatási átalakítások további lépései. Ezekről nap mint nap hallhatunk, olvashatunk. A jegyzők körében már évek óta folyik a vita arról, hogy az önkormányzat, vagy az állam (legalább az államigazgatási hatósági jogkörök tekintetében) emberei legyünk-e? Erről én is írtam „Jegyzőreform” címmel lapunk 2006. decemberi számában, a „kistérségi főjegyzői” konstrukció megfontolását ajánlva, érdekképviseleti szerveinktől a jegyző kar álláspontjának kialakítását és képviseletét kérve. Cikkemhez a kollégák abban és a következő lapszámban hasznos véleményeket, észrevételeket kapcsoltak.

A most készülő járási szisztéma tehát bír előzményekkel nálunk, de kérdés: milyen eljárás vezet el hozzá. A mostani jegyzői konstrukció (és a munkakört betöltő személyek) leépítését eredményezi pusztán, vagy felépül egy hatékonyabb rendszer? Két évtizede saját bőrünkön tapasztaljuk: nem jó az az állapot, amelyben egyaránt mi vagyunk a felelősek azért, hogy valami legyen, de azért is, hogy nehogy legyen. Az is praktikus kérdés részünkről, hogy melyik a jobb munkáltató: az önkormányzat, vagy az állam, ha egyáltalán van-e még jó munkáltató a közszolgálati szférában.

Természetesen nem a jegyzői munkakört betöltő alig több mint ezer ember, illetve néhány tízezer köztisztviselő sorsa a fő kérdés, hanem az ország helyzete, fejlődése, a lakosság, az ügyfelek közigazgatási kiszolgálásának színvonala. Az is rövidesen eldől, hogy kellünk-e ehhez mi, a szakmát – az évtizede folyó jegyzőcserék miatt egyre kevesebben – hosszabb-rövidebb ideje művelők. Ezt követően dönthető csak el: a jegyzők leépítése történt, vagy jobb, hatékonyabb közigazgatási rendszer született.

Reményt ad, hogy a kormányzat Magyary Zoltán és iskolája munkásságát is elemzi és értékeli végre. Őt én személy szerint a világ egyik legnagyobb közigazgatási elméleti és gyakorlati szakértőjének tartom. Sikerült megszereznem az 1930-40-es években kiadott műveit, amelyek alapján igyekszem két évtizede végezni közigazgatás- és informatikai fejlesztési tevékenységemet.