Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ 2006/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / E-Önkormányzat

Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ 2006/5

VIII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Inzelt Péter Tóth Zoltán



Az Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutató Intizete (MTA SZTAKI) tisztelettel meghívja Önt az Elektornikus Kormányzati Módszertani Központ 2006 õszi bemutató sorozatára.

 

Az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ (EKMK) egy hely, ahol azok a cégek és intézmények, amelyeknek az elektronikus közigazgatáshoz kapcsolódó termékük, informatikai megoldásuk van bemutatkozhatnak, kapcsolatot építhetnek. A hely és a mögötte álló szakértelem garantálja, hogy csak az elfogadott szabványosítható, illetve a nagy rendszerekhez illeszkedő megoldások kerülhetnek ide. A központ szakmai munkája természetesen ennél lényegesen szerteágazóbb és "mélyebb" oktatás, szabványosítás, tanácsadás stb., de maga a tény, hogy itt a közigazgatás valóban érdekelt dolgozói, helyi döntéshozóktól az alkalmazókon át a fejlesztõkig folyamatosan ismerkedhetnek a technológiákkal, illetve a kormányzati elképzelések gyakorlati megvalósításával.

Az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ elektronikus kormányzati megoldásokat mutat be az államigazgatás, önkormányzatok, civil szervezetek, tudományos és felsõoktatási intézmények, nemzetközi szakmai szervezetek vezetõinek, valamint informatikai, távközlési szakértõknek.

A bemutatók helyszíne: MTA SZTAKI, Budapest XIII., Victor Hugo u. 18-22., V. emelet.

A bemutató a résztvevőknek ingyenes.

Az EKMK céljairól és tevékenységérõl bõvebben a www.ekmk.sztaki.hu honlapon tájékozódhat.

Várjuk szíves jelentkezését a honlapon!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu