Magyarországon az elmúlt nyolc esztendő folyamán kiemelt szerepet kapott az árvíz és az árvíz elleni védelem kérdése.

Ennek szükségszerűségét a hazánkban egyre gyakrabban jelentkező árvizek adták. Ennek megfelelően pedig szükségessé vált egyes törvények finomítása, illetve újabb törvények, rendeletek megalkotása.
Az árvíz-védekezési munkákat a tényleges árvizek alkalmával végezték és végzik. Ezeket a feladatokat az állami védműveken a vízügyi szervek irányítják a helyi és országos közerő bevonásával, szükség esetén a Honvédség és a Polgári Védelem közreműködésével. A legnagyobb és leghatékonyabb segítő a Honvédség. A rendszerváltás során törvényekkel szabályozták az önkormányzatok részvételét a helyi vízgazdálkodási feladatokban, köztük a vízkár-elhárításban. Az 1991. évi XX. törvény 88. §-a többek között intézkedik az önkormányzatok védekezés alatti közerő kiállítási feladatairól is.
Az árvizek idején alapvető feladatokat ellátó vízügyi igazgatóságok e célra alkalmazható létszáma mintegy ötödére, kb. 4000 főre esett vissza. Ezzel a műszaki munkálatoknak is csak az irányítását tudják ellátni. A Honvédség sem képes a továbbiakban ennél nagyobb létszámot rendelkezésre bocsátani. Ezért a közerő kiállításával kapcsolatban az említett törvényben szabályozott önkormányzati feladatoknak nagyon megnőtt a jelentősége.
A kormányzati felelősség a következő módon szemléltethető:
 
SZAKTERÜLET / ÁGAZAT KORMÁNYZATI KÉPVISELET TEVÉKENYSÉG
   
    KÖVIM    Irányítás, védekezés
Árvízvédelem  BM Katasztrófa Elhárítás  Kitelepítés, helyreállítás
    FVM    Segélyezés
    HM  Védekezés, kitelepítés
Az 1999., 2000. és a 2001. évi árvizek óta az árvízvédekezés helyi önkormányzati feladatai vonatkozásában a jogi szabályozás pontosabbá, egzaktabbá vált.
A 2004. évi CV. törvénnyel módosított honvédelmi törvény kellő alapot nyújtott a helyi feladatellátásra. A megyei és települési vezetők feladatai, jogkörei és a különböző szintű védelmi bizottságok munkája szabályai jobban áttekinthetőek.
A törvény közigazgatási eljárásra vonatkozó előírásai kellő alapot adtak a rendkívüli körülmények között hozott döntések meghozatalának jogszerűségére.
A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény a megyei védelmi bizottság és a polgármester részletes feladatai szabályozásán túl az egyéb szervezeti rendelkezések fejezet keretében a közigazgatási jogkörök, a köztisztviselők részvétele vonatkozásában is fontos előírásokat tartalmaz.
Igen fontos az előbbi törvény felhatalmazása alapján alkotott 179/1999. (XII. 10.) kormányrendelet a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról. A katasztrófavédelem irányításában résztvevő szervek és a polgármester feladatait rögzíti a szervezésirányításban.
A harmadik – a védekezés során alapvető jellegű – törvény, amelyet meg kell említeni a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény. Ez tovább részletezi a megyei közgyűlés elnöke és a védelmi bizottság feladatit, értelmező rendelkezései fontosak néhány fogalom tisztázásában. Fontos eleme a polgárok védelmi kötelezettségei tartalmának meghatározása és az ezzel összefüggő adatszolgáltatási, adatkezelési szabályozás.
A negyedikként említhető ágazati törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény fontos ágazati előírásai már a szakszerűbb feladatellátás alapját teremtik meg. Elsősorban a vízügyi igazgatás feladatait és a rendszerbe való kapcsolódási pontjait rendezi.
Célszerű lenne azonban a helyi önkormányzatok részére előírni a közerőként összeírt személyek, technikai eszközök tényének és adatainak önkormányzati rendeletbe történő rögzítését és az érintettek határozatban történő kiértesítését.
A szakmai részletszabályokat elsősorban a vizek kártételei elleni védekezésről szóló 232/1996. (XII. 26.) és a vizek és közcélú létesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról szóló 120/1999. (VIII. 6.) kormányrendeletek adják.
A 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és belvízvédekezésről meglehetősen szakmai jellegű, de önkormányzati kapcsolódási pontokkal, a szakmai jelleg települési védekezésbe való megjelenítésével.
Az Országos Vízgazdálkodási Szabályzat kiadásáról rendelkező 4/1981. OVH rendelkezés Árvízmentesítés fejezete pedig lényeges elméleti alapokat ad a védekezési feladatokhoz.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény az alapelveket és alapfeladatokat rendezi az önkormányzatok szintjén. Részletes szabályok közül e körben jelentős a 48/1999. (XII. 15.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek katasztrófavédelmi feladatiról és a védekezés végrehajtásának rendjéről, valamint e szervek irányítási és működési rendjéről. Elsősorban a rendőrség, a határőrség és a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok feladatait részletezi.
Helyi rendeletek csak igen ritkán érintik az árvízvédelmi munkát, elsősorban a polgármester és a testület feladatai és hatáskörei felsorolásánál. Az árvizek okozta károk kárenyhítésére, a helyreállításra vonatkozó, még hatályban lévő települési önkormányzati rendeletek a védekezéssel nem foglalkoznak, a kárigénylés, kárfelmérés, a kárenyhítés, majd az azt követő ellenőrzés és elszámoltatás folyamatát, mozzanatait rögzítik.
A kormányhatározatok (a veszélyhelyzet elrendelésén túl), a kormányzati koordinációs bizottság útmutatói, az újjáépítési kormánymegbízott felhívásai kellő tartalommal megtöltötték a még így is esetenként keretjellegű szabályozást a részletek vonatkozásában, de ezek sem elsősorban a védekezési munkákat, hanem az azt követő helyreállítási, újjáépítési, kárenyhítési tevékenységet érintették, érintik, nem jogi norma formájában.
Kiemelés: A jogszabályok sokasága számtalan területet precíz részletességgel szabályoz, esetenként ugyan átfedésekkel, illetve a mégis meglévő hézagokat többnyire nem jogi eszközökkel pótolva. A nagy terjedelmű szabályozottság ellenére a változó gazdasági-, társadalmi-, környezeti- viszonyok, a korábban ismeretlen jelenségek felszínre kerülése, ezzel új működési- és élethelyzetek kialakulása azonban új szabályozást, vagy döntést igénylő területeket produkál. Ezeket szükséges egyedi, vagy normatív jellegű döntésekkel – gyakorlatilag azonnal – lefedni, amelyre a megyei védelmi bizottságon (helyi védelmi bizottságokon) és megyei védelemvezetőn túl elsősorban a polgármesterek, mint helyi védelemvezetők képesek. Helyismeretük, a szükségletek, és lehetőségek gyors felismerése lehetővé teszi, hogy haladéktalan intézkedéseket is megtegyenek. A helyi védelemvezetői feladatokat az előírás szerint gyakorolták.
A Jász- Nagykun- Szolnok megyei Közigazgatási Hivatalban például egy munkacsoport állt fel készenléti jelleggel, készenléti beosztással, a korábbi árvizek alkalmával gyakori, önkormányzatoktól érkezett kérdések megválaszolására, munkájuk segítésére, de jelentős munkát nem kellett végeznie. Ennek oka az is, hogy már a veszélyhelyzet kihirdetése előtt útmutatót tettek közé a veszélyhelyzet elrendelése utáni települési önkormányzati feladatokról. Ebben tisztázták azt – a korábban néha félreértelmezett – határt, amely a polgármester és a képviselő- testület feladat- és hatáskör gyakorlását elkülöníti az árvízi veszélyhelyzet ideje alatt.
A nagy árvizek gyakorisága növekedéséből adódó bővebb helyi tapasztalatokból, az egyre nagyobb begyakorlottságból, az alaposabb felkészülésből adódóan, nyugodtabbak, szervezettebbek voltak a települési védelem vezetői, szervezői, irányítói.
Hozzájárulhatott ehhez, hogy a korábbi, nagyobb mértékben önkéntesekre, civilekre épülő védekező állomány összetétele a profibb, szervezettebb és esetenként fegyelmezettebb állomány felé módosult.
Kevesebb szerep jutott a védelem közvetlen vezetésében a jegyzőknek, ezzel azonban nem csökkentve összmunkaterhelésüket. A közvetlenül polgármestereknek címzett katasztrófavédelmi és polgári védelmi feladatokat ezúttal már nem ruházták néhány esetben sem tovább a jegyzőkre. Egyes esetekben egy – egy jegyző több településen is érintett volt, amikor helyettesítő jegyzőként is helyt kellett állnia más veszélyhelyzetben lévő településen.
A védekezési munkálatok önkormányzati feladatai – a vízügyi ágazat szakmailag megalapozott javaslatait is messzemenően figyelembe véve – összességében a döntő mértékben jól körülhatárolt vonatkozó jogi szabályozás keretében maradhattak. A védelmi bizottság rendeletei a megmaradó űrt már részben lefedték. Célszerű lenne azonban a védelmi bizottságot megerősíteni megyei önkormányzati jogi munkacsoporttal, amelyre a megyei önkormányzati feladatok és hatáskörök, valamint a szervezeti felépítésük ismeretében reális kapacitás és megfelelő szakmai feltétel megvan.
A kárfelmérés, kárenyhítés, helyreállítás munkafolyamatának egyes elemei olyan jellegű útmutatásokat igényeltek, amelyek inkább célszerűségi, hatékonysági, megalapozottságot elősegítő részmomentumokat tartalmaznak, nem minden esetben jogszabályi háttéren alapulnak, bár jogszerűségük kétségtelen. Inkább űrt kitöltő jellegűek.
A kormány árvizenkénti éppen aktuális döntésének megalapozására a helyreállítással összefüggésben is célszerű lenne egy jogszabályban meghatározott paraméter rendszer összeállítása, amely kiküszöbölhetné az eseményeken keletkezett károk megtérítése közötti különbségeket. Ez a jogszabály egységesíthetné a kárfelmérésre vonatkozó (árterületen lévő ingatlanok, magán, közösségi tulajdon stb.) előírásokat illetve a megállapított károk megtérítésének (saját munkavégzés, pénzbeli, természetbeni stb.) rendjét.
Így könnyebb lenne a helyi jogalkotás a kárenyhítés helyi feladatai ellátására. Ha azonban a központi jogalkotás kellően részletezett lesz, helyi szabályok megalkotására nem lesz szükség. Ez azt a társadalmilag elfogadható és előnyös jogi hatást is elérné, hogy az aránytalanságok az azonos élethelyzetekre, kár viszonyokra az eltérő helyi szabályozás hiánya miatt csökkennének, a polgárok jogegyenlősége a kárenyhítés folyamatában is jobban érvényesülne, kiegyensúlyozottabb lenne.