Továbbképzés Fejér megyében 2006/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási hivatal / Kormányhivatal

Továbbképzés Fejér megyében 2006/4

VIII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Molnár Lajos FMKH Koordinációs és Szervezési Főosztály vezetője



A korszerű, hatékony közigazgatás megteremtésének egyik fontos feltétele a köztisztviselők képzése, továbbképzése. Könnyen belátható, hogy közigazgatási közszolgáltatásokat magas színen nyújtani csak szakmailag felkészült köztisztviselők képesek.

 


Mindezen elvek figyelembevételével a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal a továbbképzési tevékenységére kiemelt figyelmet fordított.
A rendszerváltást követően szervezett továbbképzési rendszerről gyakorlatilag 1999-től beszélhetünk, hiszen a kormány a 199/1998. (XII.4.) számú rendeletében határozta meg a köztisztviselők továbbképzésének és a közigazgatási vezetőképzésnek rendszerét, kereteit és feltételeit. A Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően a kormány 1999-ben és 2003-ban határozta meg a köztisztviselők továbbképzésének középtávú koncepcióját.
Mind a Kormányrendelet, mind a kormányhatározatok a továbbképzés keretén belül külön nevesítik a vezetőképzés feladatait, és ezek között kiemelten kezelik a jegyzők továbbképzését. Kétségtelen tény, hogy a jegyzők képzése kulcskérdés, hiszen a közigazgatási rendszerben betöltött szerepük meghatározó, és a felkészültségük döntő jelentőségű a közigazgatási, közszolgáltatások minőségének tekintetében.
Terjedelmi korlátokra tekintettel eltekintek a képzés rendszerének bemutatásától, valamint a közigazgatási vizsgákra való felkészítő tanfolyamok tapasztalatainak elemzésétől. A továbbiakban elsősorban a továbbképzés tényezőjével kívánok foglalkozni.
A továbbképzés rendszere a kezdeti nehézségek leküzdését követően egyre jobban működik, egyre inkább képes betölteni a neki szánt feladatot.
Hivatalunk az éves képzési tervét minden esetben a jegyzők véleményére alapozva készíti el. A jegyzők javaslatait kiegészítjük a törvényességi ellenőrzési és a hatósági tevékenységek tapasztalatai alapján olyan képzési programokkal, amelyeket a szakmai munka színvonalának javítása érdekében szükségesnek tartunk.
Az így előállt tervet kiegészítjük a Belügyminiszter (a következő években majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter) által kötelezőnek nyilvánított képzésekkel, és az úgynevezett „szakmai napok” sorával.
2005. évtől kezdődően a képzési palettát tovább gazdagították a Regionális Operatív Programok 3.1.1. komponense által finanszírozott képzések. A ROP keretében 37 féle képzés lebonyolítására nyílik lehetőség, amelyek a vezetőképzést, a közigazgatás-korszerűsítést, a Strukturális Alapokhoz való hozzáférést segítik elő.
Ha a képzések tapasztalatait kívánjuk elemezni, akkor a következő megállapításokra juthatunk.
Az évenként szervezett továbbképzési programok száma folyamatosan emelkedik.
 
Az ábra mutatja, hogy a képzési programok számával arányosan növekszik a megszervezett tanfolyamok száma is, bár e tekintetben egyes évek különös jellegzetességet hordoznak. Ezek a kivételes évek általában valamilyen „tömeges képzést igénylő” téma miatt mutatnak jelentős eltérést. Így például 2002-ben sajátos téma volt az Európai Uniós alapismeretek oktatása, 2004-ben nagy jelentőségű több tanfolyamon futó képzés volt a jogharmonizációs ismeretek, 2005-ben pedig a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény bevezetésére való felkészülés adta a specialitást. 2005-2006. évek sajátossága volt továbbá még a ROP 3.1.1. programjainak megjelenése. Ezek az eltérések megjelennek a résztvevők számában is.
 
Megyénkben mintegy 1700 önkormányzati köztisztviselő dolgozik, ebből látható, hogy az utóbbi időben átlagosnak mondható évben a köztisztviselők közel 90%-ának, kiemelkedő években pedig 150%-ának megfelelő létszámú vett részt a tanfolyamokon.
Sajátossága az átalakuló képzési rendszernek az is, hogy a kezdetekhez viszonyítva egyre növekvő azon képzési programok száma, amelyeknél a képzendő célcsoportba beletartozik a jegyző is. 2005-ben 12, 2006-ban már 18 ilyen képzés indult. Ez mutatja a jegyzői továbbképzés súlyának növekedését, ugyanakkor jelzi azt is, hogy a jegyzőknek egyre több idejét veszi el a továbbképzéseken való részvétel.
A képzések tartalma döntő többségében elnyeri a jegyzők tetszését, hiszen a tanfolyamzáró kérdőívek rendszeresen 90% körüli tetszési indexet mutatnak.
Egyre inkább felvetődik annak igénye, hogy a jegyzői továbbképzés keretében kevesebb kötelező program legyen, és azok is a korszerű vezetési szervezési ismeretekre koncentráljanak. Adjanak eszközt a jegyző kezébe, amellyel a feladataihoz igazított szervezetet hozhasson létre és legyen képes azt hatékonyan működtetni.
Fejér megyében a jegyzők jól felismerték a továbbképzések szükségességét és fontosságát. Nagy hangsúlyt fektetnek a személyes fejlődésükre és az általuk irányított hivatalok köztisztviselőinek felkészítésére is.
Hivatalunk képzési, továbbképzési tevékenységének színvonalát jól mutatja az a tény, hogy általában a rendelkezésre bocsátott keretszámoknál nagyobb létszámú köztisztviselőt tudunk felkészíteni, amellyel a rendelkezésünkre bocsátott közpénzeket nagy hatékonysággal tudjuk felhasználni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu