Állami szolgálatban dolgozott hosszú évtizedeken keresztül. Vannak-e általánosítható elvek és gyakorlati magatartási szabályok, amelyeket az állami szolgálatban állóknak követniük szükséges?
A közösség szolgálata mindig megtisztelő feladatot jelent, s aki ilyen kötelezettséget vállal, annak azt legjobb tudása szerint, s a legnagyobb felelősséggel kell teljesítenie.

Nem mindenki alkalmas ilyen pályára, de a magyar közigazgatásra mindig az volt a jellemző, hogy akik ezt az életpályát választották, azok tudták, hogy a közszolgálat felelősségteljes helytállást kíván. Bár napjainkban is vannak pályaelhagyók, a nem alkalmasak pedig szerencsére hamar távoznak, vagy gyorsan kihullnak.
A közszolgálat legalapvetőbb elvei a köztisztviselői esküszövegben találhatók. A magyar nemzet, az Alkotmány és az azon alapuló jogszabályok tiszteletben tartása, a pártatlanság, a szakszerűség, a pontosság igényével végzett munka, az etikus magatartás, az emberi méltóság tiszteletben tartása olyan alapvető elveket jelentenek, amelyek megtartása, teljesítése és maradéktalan érvényesülése nélkül valójában nincs is közszolgálat.
Nem tartanám különcnek azt a köztisztviselőt, aki az eskü szövegét – nevének beírása mellett – bekeretezve kifüggesztené az irodájában. Nem árt ugyanis, ha naponként látjuk és olvassuk, hogy mire tettünk ünnepélyes ígéretet. Annak pedig csak előnye lehet, ha az ügyfelek is megismerhetik az eskü szövegét.
A közösség ügyének szolgálatát elvállaló személy – az általános műveltség és a biztos szakmai ismeretek mellett – jó, ha rendelkezik emberszeretettel és tisztelettel is, mert e nélkül a szolgálat csak bürokratikus ügyintézés, ahol az ügyintéző nem képes látni az ügy mögött  létező embert.
Egyetemi oktatói ténykedésem alatt minden évben felhívtam tanítványaim figyelmét Bibó István politikai tízparancsolatára, amelyet még a II. világháború előtti években fogalmazott meg, s amely a közszolgálatban dolgozók számára is számos kérdésben adhat napjainkban is eligazítást, például amikor ezt írja: „Megköveteli magának és megadja másnak a minden embernek kijáró tiszteletet, de megkülönböztetett tiszteletet magának semmi címen nem követel… Semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, sem elfedni nem segít, bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie… Bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében és abban, hogy ezt elegendő bátorsággal és igyekezettel érvényre is lehet juttatni.”
Azt hiszem, hogy aki nap, mint nap tudja, hogy milyen ígéretet tett az eskü kivételekor, s átérzi a bibói gondolatok nagyságát, az elismert embere volt és lesz is a közszolgálatnak.

A rendszerváltozás előtt voltak-e értékei a közigazgatásnak? Melyek voltak az elfogadhatatlan jogi, intézményi keretek?
Természetesen voltak, hiszen az államigazgatásban dolgozók lelkiismeretesen végezték a jogszabályok végrehajtásából rájuk háruló feladatokat. Ami sokaknak hiányzott, az a jogállam hiányából fakadt, mert a jogbiztonság utáni vágy, a világosan, érthetően megfogalmazott jogszabályok iránti igény kimondatlanul is meg-fogalmazódott az állandó jogértelmezési gondok miatt. S nem utolsó sorban említem meg, a bírói út igénybevételének rendkívül korlátozott volta is sok-sok esetben növelte a hiányérzetet.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a II. világháború utáni közigazgatásban – a vezető elitet kivéve, akik részben önként, részben állami kényszerintézkedés hatására távoztak a közigazgatásból – a derékhad a helyén maradt, akik magas erkölcsi mérce alapján folytatták szolgálatukat, s akiknek bizony volt összehasonlítási alapjuk. Nekik szokatlan volt például, hogy az államigazgatási szerv döntésének felülvizsgálata az államigazgatási szervezeten belül történik meg. Kivéve természetesen a jogszabályban felsorolt, s idővel bővülő eseteket, ahol a bírói út megengedett volt.
Napjainkban, amikor a közigazgatási szervek döntéseinek bírósági felülvizsgálata – néhány kivételtől eltekintve – általánosnak mondható, érzékeljük igazán, hogy a bírói gyakorlat ismerete nélkül mennyire szegényebb lenne közigazgatásunk. Arról nem is szólva, hogy a közigazgatási szerv döntésének bírósági „megerősítése”, milyen pozitív hatású az adott szerv és az ügyintéző számára is.

A rendszerváltozáshoz remények fűződtek a köztisztviselői kar részéről. A lojalitás a kiegyezés /1867/ óta jellemezte a magyar köztisztviselőket. Milyen okokat lát abban, hogy 1989-ben és az után a köztisztviselői kar támogatta a rendszerváltozást?
Erre a kérdésre az előzőekben részben szinte már válaszoltam, de a lojalitáson túl azt hiszem az volt a legnagyobb hajtóerő, hogy a közigazgatás, s annak egyik alrendszereként az önkormányzati igazgatás jogállami keretek között fog működni. Mint egykori köztársasági megbízott sokat találkoztam két nagy megye jegyzőivel, s az államigazgatás területi szerveinek vezetőivel és dolgozóival. Az új feladatokhoz igazodó tettrekészség, a kézzel fogható segítségnyújtás lehetősége, az önkormányzatok esetében a segítő szándékú törvényességi észrevételek, mind egy emberközpontúbb közigazgatás kialakulását körvonalazták. Komoly érdeklődés mutatkozott az új jogintézmények iránt, s nem volt visszahúzó erő, mert a nagytöbbség a változások híve volt.
Sajnos a kezdeti lendület nem tudott kiteljesedni, s ebben állami intézkedések is jelentős késleltető és hátráltató szerepet játszottak. Az új jogintézményekben rejlő, a közigazgatás demokratizmusát erősítő intézkedések elmaradtak, s az objektív tényezők miatt a közigazgatási kar szubjektív akarata már kevésnek bizonyult. A magyar közigazgatási kar azonban bármikor élére tud állni ismét az új kezdeményezéseknek, ha arra eljön az alkalmas idő.

A köztisztviselői kar kormányzati irányítási rendszerében a változások rendszeresek. Melyek a pozitív és negatív elemek?
Ez egy tanulmányt érdemlő kérdés, remélem lesz majd egykor olyan jól felkészült egyetemi hallgató, aki doktori disszertációjában ezt kifejti. Én csupán annyit hadd jegyezzek most meg, hogy az állami és a kormányzati irányításnak mindig alkotmányosnak kel lennie.
A jogállamiság egyik fontos kritériuma a jogbiztonság, azaz olyan helyzet létrehozása, amelyben a társadalmi viszonyokat szabályozó jogszabályok tartósak, nem változnak évről-évre. Ez ad ugyanis lehetőséget a szabályok megismerésére, a helyes gyakorlat kialakítására, a jogszabályok önkéntes követésére. Ha ez nem így történik, a jogállamiság szenved csorbát.
Szorosan kapcsolódik ehhez az irányítás kérdése. Ha az irányítási rendszer nem stabil, ennek demoralizáló hatása van. Még nagyobb a baj, ha az irányító nem hallgat a szakmai indokokra, a közigazgatási szakértők érveire. Ez már zűrzavaros állapotokat idézhet elő.
Ami a megyei közigazgatási hivatalokkal rövid időn belül történt, arra utal, hogy a közigazgatási kar kormányzati irányításában súlyos gondok vannak. Hozzáértő irányítás mellett ilyennek nem lett volna szabad előfordulnia. Törvényismeret hiányában az irányítás megbukik, s ha ilyen előfordulhat, akkor ez a kormányzati irányítás gyenge pontjára utal. Az ilyen sajnálatos esetekben gyorsan kellene intézkedni, mert az idő múlása növeli a gazdátlanság érzetét, a közigazgatás tekintélyének csorbulásáról, a morális kárról nem is szólva.

Tömegesen változik a köztisztviselői kar összetétele, részint a korstruktúra, részint a hektikus személyzeti politika miatt. Egy ifjú embernek, aki most gondolkodik a karrierje kialakításán, Ön ajánlja, hogy dolgozzon köztisztviselőként a magyar vagy európai uniós közigazgatásban?
A jól felkészült, a közösség szolgálatára belső indíttatástól is vezérelt fiatalnak természetesen jó szívvel tudom ajánlani, hogy nyugodtan kötelezze el magát a honi vagy az európai közigazgatásban való részvételre. Nem a mostani időszak hibáit kell észrevenni, s ezen keseregni, hanem előre kell tekinteni, s bízni kell abban, hogy a közigazgatás szolgálata az ember, az állampolgár szolgálatát jelenti, aki segítséget vár a közigazgatástól. A rossz, az embert nem kímélő szabályozás a kiskapuk sokaságát nyitja meg, a jogszabályok kijátszására buzdít, s a közigazgatást arra készteti, hogy számon kérjen és büntessen. Ez nem szolgáló közigazgatás. A jó, az emberséges jogszabály végrehajtásán alapul a szolgáló közigazgatás. A magyar közigazgatás, s annak kormányzati irányítása csak ezt a célt tűzheti ki maga elé, s az így megváltozó közigazgatásban köztisztviselőként szolgálni valóban életpályát jelenthet. Nincs tehát mitől idegenkednie fiatal szakembereinknek.