| |
Birtokvédelem |
2011.11.24. |
|
|
| |
|
Szerkesztő: Adminisztrátor |
|
| |
A témát a HVG-ORAC Kiadó közkedvelt rendezvény-sorozatának előadója, Dr. Bisztriczki László vetette fel.
A Ptk. 191. § (1) és (3)
bekezdése értelmében a birtokától megfosztott illetve a birtoklásában megzavart
fél egy éven belül kérhet a jegyzőtől birtokvédelmet, melynek keretében a
jegyző az eredeti állapotot állítja
helyre, vagy a zavaró magatartást megtiltja. A jegyző hatáskörébe tartozó
birtokvédelmi eljárásról szóló 228/2009. (X. 16.) Korm. rendelet 4. § b) pontja
alapján a jegyző a birtokvita eldöntéséhez az eredeti állapotra vonatkozó
bizonyítást a felek kérelme alapján
folytatja le. E kormányrendelet birtokvédelmi ügyekben a 2. §-ban felsorolt
kivételekkel háttérjogszabályként a Ket. rendelkezéseinek alkalmazását jelöli
meg. Nem zárja ki a Ket. 50. § (1) bekezdésének az alkalmazását, mely szerint a döntéshozatalhoz szükséges tényállást a
hatóság köteles tisztázni. A jegyző az eredeti állapot teljes körű
feltárása – és a tényleges birtokállapottal való összehasonlítása – nélkül
nincs abban a helyzetben, hogy a birtokvédelmi ügyben megalapozott döntést
hozhasson.
A kifejtett jogszabályi rendelkezések alapján felvetődik a kérdés,
hogy a jegyző a birtokvédelmi eljárás folyamán hivatalból köteles – a Ket. 50.
§ (1) bekezdése szerint – a tényállás (jelen esetben az eredeti állapot és
tényleges birtokállapot) tisztázására, vagy a kormányrendelet 4. §-át
alkalmazva csak az ügyben részt vevő felek bizonyítási indítványára teheti azt
meg?
|
|
|
 |
| |
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!
|
|
|
|
|
 |
| |
5 - Alászolgája - Válasz Nagy Évalujza üzenetére |
2012-01-14 20:23:25 |
|
|
| |
Válaszok: 0 |
|
|
| |
Egyetértek, gyakorlatilag a "peranyag-szolgáltatási elv" érvényesül ebben az eljárásban, összhangban azzal is, hogy itt a jegyző quasi-bíróságként funkcionál. A Ket. 50. § (1) bekezdéséből ugyanakkor a tényállás tisztázásának a követelménye alkalmazandó, nincs ez másképp a Pp.-ben sem. Ha ugyanis a tényállást nem tudja megállapítani a hatóság, akkor nem tehet mást, mint elutasítja a kérelmet. De tény, hogy az 50. § (1) bekezdéséből a hivatalból történő bizonyítás nem alkalmazható, erre utal a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének azon fordulata is, hogy a Ptk.-ban, a Ptké.-ben nem szabályozott eljárási kérdésekben alkalmazandó a Ket. (pontosabban annak a rendeletben ki nem zárt rendelkezései). |
|
|
| |
4 - Alászolgája - Válasz jegyzo@kamut.hu üzenetére |
2012-01-14 20:15:44 |
|
|
| |
Válaszok: 0 |
|
|
| |
Álláspontom szerint az adott önkormányzat jegyzője, mint hatóság ebben az esetben a Ket. 42. § (5) bekezdése alapján nem járhat el. (Ezt a szabályt a Korm. rendelet nem zárja ki.) Összhangban ugyanakkor a felvetéssel, én is azt gondolom, hogy az önkormányzat, mint kérelmező érdekében eljáró jegyzőnek fel kell tárnia a tényállást és az azt megalapozó bizonyítékokat, hogy az önkormányzat a másik kijelölt jegyző által lefolytatott eljárásban sikerrel járjon. |
|
|
| |
3 - gabor.v |
2011-12-20 10:03:24 |
|
|
| |
Válaszok: 0 |
|
|
| |
A nevem természetesen nem "Nagy Évalujza". |
|
|
| |
2 - Nagy Évalujza |
2011-12-20 10:00:56 |
|
|
| |
Válaszok: 1 |
|
|
| |
Álláspontom szerint a jegyző a birtokvédelmi eljárás során a bizonyítási teher kérdésében nem a Ket., hanem a Ptké. szabályait kell figyelembe vegye, nevesen annak 26. §-át, amely szerint: "A birtokvita eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a jegyző valónak fogadja el." Az Alkotmánybíróság 120/B/2011. számú határozatában rávilágított arra, hogy a jegyző a birtokvédelmi eljárásban hozott döntése nem minősül közigazgatási hatósági döntésnek. Ezen a jegyző előtt folyó birtokvédelmi eljárás szabályait tartalmazó Kormányrendelet sem változtat azzal, hogy - a kivételektől eltekintve - az eljárásban a Ket. szabályait rendeli alkalmazni. Ha esetleg ezt normakollíziónak vélnénk - bár álláspontom szerint nem erről van szó -, azt feloldhatnánk azzal a jogelvvel, hogy a speciális szabály felülírja az általánosat.
Összegezve elmondható, hogy bár a Korm. rendelet vitathatatlanul a nem zárja ki a Ket. 50. § (1) bekezdésének alkalmazását, a tényállás tisztázása a jegyző részéről kimerül - és ki is kell, hogy merüljön - abban, hogy a felek által felhozott bizonyítékokat értékeli, és ez alapján dönt.
|
|
|
| |
1 - jegyzo@kamut.hu |
2011-12-11 18:54:59 |
|
|
| |
Válaszok: 1 |
|
|
| |
Speciálisabb esetére is érdemes kitérni a birtokvédelmi ügyeknek.
Egy adott önkormányzat esetében a saját tulajdonában lévő külterületi utak (többségében természetesen földutak, amely midösszesen akár 10-15 km is lehet) képezik a probléma alapját. A termőföld használók és tulajdonosok, sok esetben fokozatosan beszántják az utak szélét, úgy hogy a 12-15 m széles útból a végén annyi marad hogy éppen eltud járni egy traktor. Érdekes hogy a gazdálkodók - főleg ott ahol 40-41 AK földek vannak - ezzel előszeretettel élnek.
Az Önkormányzat mindezt persze nem türheti, felszólításokkal, közleménnyel egyéb felhívásokkal élhet az érintettek felé. De mi van akkor, ha ennek ellenére sem hagynak fel a jogellenes műveléssel?
Az önkormányzat bírtokvédelmet kérjet a saját - ráadásul az Ötv. szerint szerint forgalomképtelen,
úton,közúton kívűl másra nem is hasznosítható - ingatlana tekintetében, azzal hogy hivatalos eljárás megindítását kezdeményezi az eredeti állapot visszaállítása érdekében.
Az eljárás során a tényállás tisztázása könnyűnek tűnik és úgy gondolom nem is kétséges, hogy kit vagy kikek marasztalnak el az ügyben, ill. ki v. kik viselik a költségeket. A gazdák.
Véleményem szerin az eljáró jegyzőnek ebben az esetben, de más esetekben is hivatalból kötelessége tisztázni a tényeket, a jogszerűen fenálló tulajdonosi, birtokállapotokat és mezsgyehatárokat elsősorban földhivatali eljárás igénybevétele által is. A gyakorlati tapasztalatom alapján ilyen és hasonló földügyek , birtokvédelmek kapcsán részletesen kell vizsgálni minden egyes ügyet és azt követően meghozni a döntést.
Amennyiben valamely kollégának ilyen ügyekben tapasztalata van szívesen olvasnám a hozzászólását, véleményét itt a szakmai oldalakon.
|
|
|
|
 |
|
Feliratkozáshoz adja meg email címét!
|
|
|
|
 |
 |
|
 |
Lerzsi24 |
2013-01-29 13:16:27 |
Miracle hozzászólásával... |
| Tovább.. |
 |
Katika55 |
2012-12-23 13:57:36 |
2012. július 26-án járt volna a... |
| Tovább.. |
 |
kívülálló |
2012-06-23 07:03:58 |
Lehet, hogy nagyon kell keresni a... |
| Tovább.. |
 |
Miracle |
2012-05-17 13:14:23 |
Jó lenne egy jogértelmezés a... |
| Tovább.. |
 |
Alászolgája |
2012-01-14 20:23:25 |
Egyetértek, gyakorlatilag a... |
| Tovább.. |
|
|
|
 |
|