|
| |
2009.10.26. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Dr. Schutzbach Ferenc jegyző Tamási
|
|
A szervezett települési szemétszállítástól és elhelyezéstől hosszú út vezet az EU-s elvárásoknak és előírásoknak megfelelő hulladékgazdálkodásig. Hogy ezen az úton hol tartunk éppen most, az ezredfordulón, vita tárgyát képezheti. Azon viszont nem lehet vita, hogy a korábbi időszak „egy település, egy szemétdomb” szemléletének vége, a korszerű hulladékgazdálkodás szabályrendszere komoly kihívást jelent az önkormányzatoknak (és a jegyzőknek) is.
A történelmi visszatekintést — terjedelmi okokból — csak az önkormányzati... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.25. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Dr. Szekeres Antal hivatalvezető Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal
|
|
1992-ben döntött úgy az Országgyűlés, a személyi igazolványok kiadása a rendőrségtől a jegyző hatáskörébe kerüljön.
Négy éve történt, hogy a Kormány a karácsony előtti utolsó ülésén úgy döntött, egységes okmánycsalád kidolgozását és bevezetését tartja szükségesnek az útlevelek, a személyazonosságot, illetőleg azzal együttesen jogosultságot igazoló okmányok, valamint a gépjármű-azonosító okmányok tekintetében. Az okmánycsalád kidolgozása során a kormányzat célul tűzte ki azt, hogy a magyar hatóságok által kiadott... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.25. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Szilágyi Jánosné dr.
|
|
Hazánk – s talán Európa – egyik legsajátosabb flóráját és faunáját őrző, az ázsiai sztyeppék hangulatát idéző táján, az Alföldnek a Tisza bal partján elterülő legkiegyenlítettebb síkságán, a hortobágyi puszta keleti csücskében, a Hortobágyi Nemzeti Park által csaknem körbeölelve terül el Balmazújváros – ez a nevével már származását is igazoló kora Árpád-kori település.
Mai meghatározással élve fekvése a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy idegenforgalmi háromszögben határozható meg. Népessége közel 19.000.
Az... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.21. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Kovács Balázs
|
|
Király Levente a Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-tól pedig a nemzet színésze. A város megbecsült és szeretett polgára. Szeged városa hálás hűséges, rendkívül sokoldalú színművészének, aki 48 esztendeje a Tisza-parti teátrum művésze. Ennek jeleként Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése alapján 2007. május 19-étől Szeged város díszpolgára.
Király Levente 1937. március 6-án született Budapesten. 1959-ben szerzett diplomát a Színház-és Filmművészeti... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.21. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Adminisztrátor
|
|
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése március 1-én döntött arról, hogy vitéz lovag Nagy Sándornak a ruhaiparban eltöltött több évtizedes, sikeres szakmai munkássága, valamint a nemzeti hagyományok ápolása terén kifejtett példamutató tevékenysége elismeréseként „Győr Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címet adományoz.
Nagy Sándor 1920. november 29-én született Fejérd községben. Tanulmányait Kolozsváron végezte. Női és férfi szabómesteri képesítést szerzett. 1940-ben vonult be katonának, végigharcolta a II.... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.21. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Adminisztrátor
|
|
1956-ban születtem Győrött. A Hild József Építőipari Szakközépiskola elvégzését követően, az ELTE Jogi Karán nappali tagozaton szereztem 1984-ben Állam-és Jogtudományi doktorátust.
Öt évig vállalati jogászként tevékenykedtem (polgárjogi, büntetőjogi és munkajogi ügyek). 1987-től a Mosonmagyaróvári Tanácsnál, illetve Önkormányzatnál jogi csoportvezetőként és a Családsegítő Központ jogsegély szolgálataként működtem. 1992-től a mai napig jegyzőként tevékenykedem, dolgoztam Püskin, Öttevényen, Rábapatonán és Fehértón.
Jegyzői... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.21. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Révész György
|
|
Ibsennek ez a darabja 1879-ben készült el. Szinte hihetetlen. Ha megnézzük a Győri Nemzeti Színház előadását, alig-alig jut eszünkbe, hogy nem ma íródott művet látunk. Ez a darab első furcsasága. Vajon mi lehet ennek az oka?
A válasz sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. A dráma alaptémáját alkotó konfliktus terén a sok-sok eltelt évtized alatt sem változott semmi. Világunk ma is tele van férfiakkal, akik jogos-törvényes feleségüket oly neveken szeretik szólítani, mint „te kis gyámoltalan teremtés”, „az én legdrágább tulajdonom”, vagy akik... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.21. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Hajdú László könyvtárigazgató Gyomaendrőd
|
|
Eredeti nevén Hack Győző az első világháború kitörésének évében született 1914. november 13-án Gyomán.
Az író édesanyja egy tősgyökeres magyar családból származó hölgy Túri Mária Margit.
Édesapja, Hack Vilmos mesterlegényi vándorútján Poprádfelkáról – ahol papírszakértői képesítést szerzett – Gyomára került, le is települt, megnősült és a Kner Nyomdában lett papírraktáros. Gazdag, kétnyelvű könyvtárat (magyar – német) állított össze, ezzel megalapozván fiának első tájékozódását, későbbi széleskörű... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.20. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Vadas Zsuzsa
|
|
A jegyző felel mindenért
Dr. Tóth László a rendszerváltástól nyugdíjba vonulásáig Zalaegerszeg jegyzője volt.
1965-ben szerzett jogi diplomát Budapesten. Hat hónapos szakmai gyakorlatát a Zala megyei tanács titkárságán töltötte, majd rövid ideig a járási tanácson is dolgozott. Ezt követően vállalati jogtanácsos lett, 1969-ben letette az ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát. 1973-ban került a zalaegerszegi városi tanács titkárságára. Részben az akkori testületi ülések jogi kontrollját végezte, rendelettervezeteket készített és ellátta a... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
| |
2009.10.19. |
Hozzászólások: 0 |
|
Szerző: Frellerné dr.Kovács Anna címzetes főjegyző Dombóvár
|
|
A közigazgatásban eltöltött 33 év után nyugállományba vonult Frellerné dr.Kovács Anna Dombóvár város címzetes főjegyzője.
- Amikor telefonon felkértem e riportra, akkor Ön szerényen megjegyezte, hogy élete nem bővelkedett fordulatokban.
- Sima és egyszerű volt az én életpályám, hisz az ELTE jogi karának elvégzése után, 1972-ben a Dombóvári Járási Hivatalhoz kerültem, annak megszűntével 1975-ben pedig a városi apparátushoz, ahol hamarosan titkársági osztályvezetővé neveztek ki. Az önkormányzati törvény hatálybalépésekor pályáztam meg a... |
|
|
| |
|
Bővebben... |
|
|
 |
|
Feliratkozáshoz adja meg email címét!
|
|
|
|
 |
 |
|
 |
Lerzsi24 |
2013-01-29 13:16:27 |
Miracle hozzászólásával... |
| Tovább.. |
 |
Katika55 |
2012-12-23 13:57:36 |
2012. július 26-án járt volna a... |
| Tovább.. |
 |
kívülálló |
2012-06-23 07:03:58 |
Lehet, hogy nagyon kell keresni a... |
| Tovább.. |
 |
Miracle |
2012-05-17 13:14:23 |
Jó lenne egy jogértelmezés a... |
| Tovább.. |
 |
Alászolgája |
2012-01-14 20:23:25 |
Egyetértek, gyakorlatilag a... |
| Tovább.. |
|
|
|
 |
|