Jogalkotás-Jogalkalmazás

A nyilvánosság és a szavazatszámláló bizottságok védelme - Technikával a törvényességért és a szakmai becsületért 2010/2

2010, április 7 - 06:16
Évfolyam: XII. Lapszám: 2.

Az Országos Választási Iroda vezetőjeként többször is javaslatot tettem arra, hogy a szavazás napján 19 órakor ne bezárjuk a szavazóhelyiség ajtaját a választópolgárok előtt, hanem francia példára nyissuk ki, hogy bármely érdeklődő figyelemmel kísérhesse a szavazatszámlálás menetét. Az erre vonatkozó javaslataimat a pártok gondolkodás nélkül azonnal elutasították, a szakmai partnereim kis gondolkodás után utasították el, arra hivatkozva, hogy „… még nem érett meg az idő!”

 

 

Közfoglalkoztatás Csorváson 2010/3

2010, augusztus 27 - 08:20
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

2009. évtől az önkormányzatok foglalkoztatáspolitikai feladatai kibővültek. Csorvás város önkormányzata is nagy várakozással tekintett az „Út a munkához” program keretében meghirdetett „segély helyett munka” céljaira. Az 5302 lakost számláló kisvárosunkban a munkanélküliek száma korábban 150-180 fő között volt, a gazdasági válságot követően viszont a 300 főt is meghaladta. Jelenleg az aktív korúak ellátásában részesülők száma 226 fő, melyből 200 személy a munkába állítható rendelkezésre állási támogatott.

 

A vadkárbecslési eljárásról 2010/3.

2010, augusztus 10 - 09:47
Cikkünk megírásának elsődleges célja az volt, hogy segítsük egy egységes vadkárbecslési eljárásmenet kialakítását. A vadkárbecslési módok sokféleségéről személyesen gyűjtöttünk tapasztalatokat. Reméljük, az alábbiakban hasznos segítséget és pontos útmutatást tudunk az Önök munkájához nyújtani.

A vadkárbecslési eljárás megindítása

Közös feladatok az egészséges ivóvíz biztosításáért 2010/3

2010, augusztus 9 - 10:26
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Természetes mozdulat számunkra, hogy kinyitjuk a csapot, megtöltjük poharunkat és egy jót kortyolunk az egészséges ivóvízből. A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapja, az emberi szervezet fő alkotóeleme,(a felnőtt emberi test 60-70 %-a víz). Az ember étel nélkül hetekig bírja, ivóvíz nélkül csak másfél napig, a tiszta víz pótlása sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Az ivóvíz az egyetlen, semmi mással nem pótolható élelmiszer.

A jegyző helyettesítésnek gyakorlati kérdései 2010/3

2010, augusztus 9 - 10:23
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Hétköznapi problémaként vetődik fel a kistelepüléseken a helyettesítés kérdése a jegyzőnek más településre, munkakörbe való sikeres pályázását követően, vagy adott esetben hosszabb betegség esetén. A Ktv. az összeférhetetlenség szabályok között taglalja a kérdést, a 21.§.(5) bekezdése röviden mindössze egy mondatban írja le ennek a speciális esetnek az egyetlen lehetséges megoldási módját. Előnye és hátránya is van ennek a konkrét szabályozásnak.

 

A határon átnyúló munkavállalás 2010/3

2010, július 13 - 06:20
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


A határtérség gazdasági és társadalmi erősítését kívánja elérni a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amely a 2007-2013-as költségvetési időszakban kerül végrehajtásra az Európai Területi Együttműködés célkitűzés keretében.

 

A helyi jogalkotás és jogalkalmazás 2010/2

2010, július 13 - 06:09
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


A már sok éve emlegetett, és folyamatban lévő közigazgatási reform egyik kis szelete, de fontos területe a helyi jogalkotás, és egyúttal a helyi jogalkalmazás is. Azt hiszem, hogy a jegyzők számára nem újdonság, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint az önkormányzat jogalkotó szerv, az általa alkotott jogszabály az önkormányzati rendelet, illetve az sem, hogy az Ötv. rendelkezése alapján képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására alkot rendeletet.

 

A hagyatéki eljárás jegyzői gyakorlata 2010/3

2010, július 13 - 06:06
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A hagyatéki eljárás jogi területe évtizedek óta „egyszerű” jogszabályi környezetben működő polgári nemperes eljárás. A települési önkormányzatok jegyzői olyan normatív szabályozás mentén folytatnak országosan eltérő gyakorlatot, amely a közigazgatási hatósági eljárás új „modelljének” megjelenésével megdőlni látszik. A jegyző által megbízott hagyatéki leltárelőadó a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (a továbbiakban: He.) rendelkezéseinek szigorú alkalmazásával készíti elő a hagyatéki eljárás azon szakaszát, amely az elhunyt személy után maradt vagyon hagyatéki leltárban történő felmérése.

 

Alakuló ülés – csabai sajátosságokkal 2010/3

2010, július 12 - 08:44
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) nem szabályozza részletesen a helyi önkormányzatok képviselő-testületének alakuló ülésére vonatkozó eljárási rendet. (Szemben például a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozattal, amely külön részben rendelkezik a törvényalkotó hatalom alakuló ülésének részletszabályairól.) Ugyanakkor a képviselő-testület a választást követő első ülésének sem csupán szimbolikus jelentősége van, az egyes jogszabályok számos olyan döntést írnak elő, amelyeket az önkormányzati testületeknek alakuló ülésükön kell meghozniuk.

 

Szabálysértési bírság és közérdekű munka 2010/3

2010, július 1 - 07:02
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Gyakran hallhatunk a tévében arról, hogy bekábítószerezve száguldozó amerikai popsztárokat pénzbírság helyett, ami - lévén dollármilliomosokról szó - nem bír túl nagy visszatartó erővel, közérdekű munkával büntetnek a hatóságok. Ilyenkor az ünnepelt celeb karitatív munkát végez, vagy egyszerűen mellékhelységet takarít, ahol több a sajtó részéről megjelent fotós, mint az egyszerű állampolgár.

 

Tartalom átvétel