önkormányzat

Cél vagy eredmény? 2010/3

2010, május 28 - 08:49
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Önkormányzati képviselők létszámcsökkentése, megyei közgyűlés hatáskörének bővítése, az államigazgatási és önkormányzati feladatok szétválasztása, a jegyző státuszának rendezése.

 

A városi szerep - Csorvás 2005. július 1. óta város 2010/3

2010, július 27 - 10:40
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Elöljáróban szükségesnek tartom rögzíteni azt a tényt, ami szerintem, nem képezheti vita tárgyát. Nevezetesen, hogy önmagában a városi címtől egy település nem lesz sem gazdagabb, sem fejlettebb, és a városi ranghoz kötődően nem illetik meg, illetve nem terhelik számottevően külön jogok és kötelezettségek sem. A Jegyző és Közigazgatás szaklap olvasói körében közismert, hogy az önkormányzati feladatok és hatáskörök telepítésénél a törvény a település nagyságától, a lakosságszámtól - a teljesítőképességtől - függően állapít meg eltéréseket, és elsősorban nem azon az alapon, hogy a település város, vagy község. Kivételekre természetesen magában az Ötv.-ben, és az egyes ágazati jogszabályokban is van példa (Ötv. kimondja, hogy község kivételével kötelező aljegyző alkalmazása; az 1997. évi CXL. törvény város számára kötelezővé teszi közművelődési intézmény biztosítását a helyi közművelődési feladatok ellátására), de ahogy mondani szokás, ezek a kivételek a fő szabályt erősítik.

 

A határon átnyúló munkavállalás 2010/3

2010, július 13 - 06:20
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


A határtérség gazdasági és társadalmi erősítését kívánja elérni a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amely a 2007-2013-as költségvetési időszakban kerül végrehajtásra az Európai Területi Együttműködés célkitűzés keretében.

 

A jegyző a romániai közigazgatásban 2010/3

2010, július 13 - 06:16
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


Románia közigazgatási szempontból, közigazgatási adminisztratív területekre van felosztva, ezek megyék, városok és községek. Minden közigazgatási adminisztratív területnek kinevezet jegyzője van, így lehet említeni, hogy van megyei,városi és községi jegyző. A helyi önkormányzatokról szóló 2001.évi CCXV. törvény szerint minden jegyző, vezető köztisztviselő. Köztisztviselői státusát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1999. évi CXCIX. törvény határozza meg.

 

Nemzetközi szerződés az állampolgárok helyi közéletbe történő bevonásának erősítésére 2010/3

2010, július 13 - 06:13
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A Parlament 2010. február 22-i ülésnapján elfogadta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, Strasbourgban, 1985. október 15-én kelt egyezménynek a helyi közéletben való részvételről szóló kiegészítő jegyzőkönyve (továbbiakban: Jegyzőkönyv) kihirdetéséről szóló 2010. évi XXVI. törvényt. A Jegyzőkönyv aláírására az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzatokért felelős miniszterei utrecht-i konferenciája keretében 2009. november 16-án megrendezett ünnepélyes aláírási ceremónia adott alkalmat. A ceremónián Magyarország az Európa Tanács 12 tagállamával együtt élen járva, elsőként írta alá a Jegyzőkönyvet.

 

A helyi jogalkotás és jogalkalmazás 2010/2

2010, július 13 - 06:09
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.


A már sok éve emlegetett, és folyamatban lévő közigazgatási reform egyik kis szelete, de fontos területe a helyi jogalkotás, és egyúttal a helyi jogalkalmazás is. Azt hiszem, hogy a jegyzők számára nem újdonság, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint az önkormányzat jogalkotó szerv, az általa alkotott jogszabály az önkormányzati rendelet, illetve az sem, hogy az Ötv. rendelkezése alapján képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására alkot rendeletet.

 

A hagyatéki eljárás jegyzői gyakorlata 2010/3

2010, július 13 - 06:06
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A hagyatéki eljárás jogi területe évtizedek óta „egyszerű” jogszabályi környezetben működő polgári nemperes eljárás. A települési önkormányzatok jegyzői olyan normatív szabályozás mentén folytatnak országosan eltérő gyakorlatot, amely a közigazgatási hatósági eljárás új „modelljének” megjelenésével megdőlni látszik. A jegyző által megbízott hagyatéki leltárelőadó a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (a továbbiakban: He.) rendelkezéseinek szigorú alkalmazásával készíti elő a hagyatéki eljárás azon szakaszát, amely az elhunyt személy után maradt vagyon hagyatéki leltárban történő felmérése.

 

Alakuló ülés – csabai sajátosságokkal 2010/3

2010, július 12 - 08:44
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) nem szabályozza részletesen a helyi önkormányzatok képviselő-testületének alakuló ülésére vonatkozó eljárási rendet. (Szemben például a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozattal, amely külön részben rendelkezik a törvényalkotó hatalom alakuló ülésének részletszabályairól.) Ugyanakkor a képviselő-testület a választást követő első ülésének sem csupán szimbolikus jelentősége van, az egyes jogszabályok számos olyan döntést írnak elő, amelyeket az önkormányzati testületeknek alakuló ülésükön kell meghozniuk.

 

A „csicskatartás” elleni fellépés 2010/3

2010, július 1 - 07:06
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Plautus: „Lupus est homo homini” (Ember embernek farkasa)

Az ún. „csicskatartás” évek óta ismert jelenség, amely az ország számos területén okoz közfelháborodást, ám soha olyan mértékben nem szaporodott el, mint az elmúlt két-három évben. Alig van olyan polgármesteri vagy jegyzői fogadónap, amikor ez a téma ne kerülne az asztalunkra.

 

A városi szerep - Csorvás 2010/3

2010, június 29 - 09:35
Évfolyam: XII. Lapszám: 3.

Csorvás 2005. július 1. óta város Elöljáróban szükségesnek tartom rögzíteni azt a tényt, ami szerintem, nem képezheti vita tárgyát. Nevezetesen, hogy önmagában a városi címtől egy település nem lesz sem gazdagabb, sem fejlettebb, és a városi ranghoz kötődően nem illetik meg, illetve nem terhelik számottevően külön jogok és kötelezettségek sem.

 

Tartalom átvétel