Oktatás

Forog a Szent László TISZK kereke 2009/2

2009, december 6 - 10:09
Évfolyam: XI. Lapszám: 2.


2008-ban folytatódott a szak-és felnőttképzés struktúrájának átalakítása, a „TISZK rendszer továbbfejlesztése”. A Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK), azaz a megye három városában található hét intézményegység a 2008/2009 tanévet már az új struktúrában indította.

 

Önkormányzati reform: érvek és esélyek 2009/2

2009, december 6 - 07:44
Évfolyam: XI. Lapszám: 2.

Mielőtt az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatos legújabb reformelképzelések rövid vizsgálatába belefognék, el kívánom mondani azt, hogy megtiszteltetésnek tartom, hogy – erős tolna megyei gyökerekkel rendelkező – pécsi egyetemi emberként „felszólalási” lehetőséget kapok a Jegyző és Közigazgatás e tematikus számában.
A témám Magyarországon az „örökzöldek” közé sorolható, hiszen nemigen múlik el úgy egy negyedév (jobb esetben egy félév), hogy ne látnának napvilágot régi-új vagy újabb koncepciók, elképzelések a helyi önkormányzati közigazgatás korszerűsítésével kapcsolatosan.

 

Budapesti Kulturális Revü 2009/1

2009, december 6 - 05:46
Évfolyam: XI. Lapszám: 1.

Elég, ha valaki kezébe veszi bármelyik ingyenes műsorújságot, megnézi az internetes programajánlókat, vagy megáll egy-egy hirdetőoszlopnál, világossá válik számára, milyen nehéz döntés előtt áll, aki kulturális programot szeretne választani Budapesten. A Fővárosi Önkormányzatot gyakran éri olyan kritika, hogy túlságosan sok a kulturális intézmény – főként a színház -, és a programokban is sok a párhuzamosság. A kritika tényszerűen igaz. De az is tény, hogy a kulturális programok többségét civil- és magánkezdeményezések kínálják, amelyek kellő ügyességet mutatnak a források megszerzésében és az érdeklődés felkeltésében egyaránt. Tény az is, hogy minden program megtalálja a maga közönségét. Budapestet az egymást követő nemzetközi felmérések sorolják az „legélhetőbb” városok közé. Ezt az elismerést éppen a kulturális kínálat gazdagságával, a revükre emlékeztető színességével vívta ki.

 

Budapest dinamikusan fejlődik 2009/1

2009, december 6 - 05:43
Évfolyam: XI. Lapszám: 1.

2008-at és a következő éveket – amikor a beruházások miatti forgalom-elterelések, torlódások és más időleges kellemetlenségek emléke már senkit sem befolyásol majd – a millenniumi városfejlődéssel együtt fogják emlegetni.

 

Csapatépítés vagy rekreáció 2009/5

2009, december 5 - 15:21
Évfolyam: XI. Lapszám: 5.

Mindkét fogalom lassan elengedhetetlenül beépül a közigazgatási munkafolyamatokat végzők ismeretébe.
Az okmányirodai feladatkörben végzett közigazgatási szolgáltatásról elmondható, hogy az egyik legösszetettebb jogszabályháttérre épülő szakfeladat.

 

Oktatás az önkormányzatok vezetésére 2009/4

2009, december 2 - 17:07
Évfolyam: XI. Lapszám: 4.


Egy önkormányzatok vezetése semmivel sem könnyebb feladat, mint egy hasonló költségvetéssel rendelkező nagyvállalat irányítása. A vállalatvezetők menedzsment technikákra vonatkozó képzése azonban ma még sokkal szervezettebb, mint az önkormányzati középvezetőké.

 

A TISZK szerepe Nagykanizsán 2009/4

2009, december 2 - 13:39
Évfolyam: XI. Lapszám: 4.

Nagykanizsa szakképzése olyan hagyományokkal és értékekkel rendelkezik, hogy önálló TISZK központi szerepéről a kezdeti nehézségek ellenére sem mondtunk le.

 

A legjobbak élén a Miskolci Egyetem 2008/6

2009, december 1 - 10:17
Évfolyam: X. Lapszám: 6.

A Miskolci Egyetem hazánk első és eddig egyetlen felsőoktatási intézménye, mely a közelmúlttól a Felsőoktatási Minőségi Díj birtokosa. Joggal büszke erre az intézmény vezetője, dr. Patkó Gyula rektor, hiszen objektív és szigorú szakmai megmérettetés támasztja alá a minőségfejlesztés módszereinek alkalmazásában és az ezeken is alapuló folyamatos fejlődésben elért kimagasló eredményeket az egyetem szolgálatának minden területén.

 

AUTONÓMIA AKADÉMIA 2002/2

2009, november 30 - 11:27
Évfolyam: IV. Lapszám: 1.

Magyarországon 2002 ismét a választások éve. Tavasszal az országgyűlési képviselőket, ősszel pedig a polgármestereket, a települési, kisebbségi, fővárosi és megyei önkormányzatok képviselőit választhatja meg a mintegy nyolc milliónyi magyar választópolgár.

 

Humánerőforrás-képzés 2002/1

2009, november 30 - 10:54
Évfolyam: IV. Lapszám: 1.

Több évtizedes, közigazgatásban eltöltött gyakorlatomra, az önkormányzatoknál végzett könyvvizsgálói tapasztalataimra, és nem utolsósorban a jelenlegi gazdasági főiskolai oktatói meglátásaimra támaszkodva kísérlem meg kifejteni véleményemet a fenti témakörben.

 

Tartalom átvétel