Napjaink egyik hangsúlyos fejlesztési célkitűzése az e- önkormányzat létrehozása, amely elsősorban a lakosság és a hivatal között létesít interaktív kapcsolatot.
„Salgótarján országosan is egyetlen városunk, melyre a „történelmi ritkaság” jövőbeni sorsa vár, mint a XX. századi városépítés egységes példájára. Évszázadok múltán a turisták éppúgy álmélkodnak majd a – remélhetően addig zárt – Fő tér harmóniáján, a betonépületek, parkok és teraszok furcsa ritmusán, a hegyek közé ékelődött élettér sajátos arányain, mint ahogyan mi most a középkor városaiban tesszük ezt.”
Az Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. új internetes pályázatkezelõ rendszere ez év márciusától kezdte meg mûködését. Az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttmûködési Rendszer, rövid nevén EPER, új és kibõvített tulajdonságaival, kényelmi funkcióval nemcsakhogy teljes egészében kiváltja a néhány mûködési területen jogelõdnek tekinthetõ Mobilitás elõzõ rendszerverzióját, hanem képes a komplex pályázati tevékenység összefogására, a feladatok és pályázati szerepkörök összekapcsolására.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezésére első alkalommal 2005-ben hirdette meg a kulturális kormányzat a „Kultúra Magyar Városa” cím elnyerését lehetővé tevő pályázatot, mely keretében a megyei jogú városok és a városok önkormányzatai mérettethetik meg magukat a kultúra területén elért eredményeik alapján. A pályázat meghirdetéséhez már akkor csatlakozott a BM, elismerve a cím jelentőségét, és anyagilag is támogatva a címet elnyert önkormányzatokat.
Immáron negyedik alkalommal kerül sor a szociális, valamint az önkormányzati ügyekért felelős miniszterek által közösen alapított „Idősbarát Önkormányzat Díj” pályázat meghirdetésére.
A Váti történetét és tevékenységi körét illetően meghatározó, hogy egy több mint ötvenéves szervezetről van szó. Az 1950-ben megalakult Városépítési Tervező Iroda kezdetben még kizárólag városrendezési terveket készített, szakmai tevékenysége azonban az évek során fokozatosan bővült. Váti néven 1967 óta ismert.
„Az Európai Unió Bizottsága a strukturális alapokból a közösségi támogatási keret igénybevételével támogatást folyósít a Regionális fejlesztés operatív program, programkiegészítő dokumentumban részletezett célok elérése érdekében.”
Friss hozzászólások
4 hét 14 óra
12 hét 6 nap
13 hét 2 nap
28 hét 5 nap